Természetesen a Démonvilágban vagy. A nevem Lord Sébastienne. De én is megkérdezhetném, Te hogyan kerülsz ide az erdőbe, Hölgyem...
- Óhh... azt nem tudom... A nevem Alicia Kingsdale. Otthon álltam a kertünkben, méláztam és az éjszakai égboltot néztem,
aztán jött egy hirtelen orkán. Belül iszonyú égető érzést éreztem, aztán már csak arra emlékszem, hogy itt fekszem a földön, az erdőben...
- Hmm... ezek szerint amikor tizenkét éve Arestin lelke kettévált, egyik része a testedben lelt menedéket... Különös, hogy két lélek is újjászületett Benned... Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam, de a barátomat csak így tudtam visszahívni, hogy segítsen... A vihar a lelke másik felének visszatérése volt...
- Újjászületés?! És honnan tudod, hogy fáj valamim?!
- Érzékelem az aurádat. A bal karod eltört. A másik kérdést - ha nem haragszol - később beszéljük meg... - kapta fel fejét - Innen gyorsan el kell mennünk. Erős démont érzek. Sietnünk kell, egyre közeledik... és nem tiszteletét akarja tenni előtted... Egyedül szembeszállnék vele, de most fontosabb, hogy elvigyelek innen.
A fiatal férfi furcsa mozdulatot tett kezével, mire eltűnt. A helyén egy óriási, fehér bundájú királytigris állt. A szemei elárulták, hogy Lord Sébastienne az. Átváltozott.
- Ülj fel a hátamra - morgott - és kapaszkodj erősen!
Nem tudtam, miért, de kezdettől megbíztam benne. Tettem, amit mondott. Még szerencse, hogy sportos, kényelmes ruha
volt rajtam. Fekete farmer térdnadrágot, ujjatlan fekete pólót, fölötte  könnyű, de meleg sötétkék pulóvert viseltem, na meg sötétkék, erős sportcipőt. Így törött karral is elég könnyen mozogtam. Igaz, a selymes, dús tigrissörénybe csak fél kézzel tudtam kapaszkodni, de ültömben előrehajoltam a nyakára, mint a vágtató lóra a lovasa. Eszméletlen illata volt... A  sebességtől a hófehér sörény lobogott körülöttem, hosszú hajammal együtt. Az eszeveszett száguldás nagyon
tetszett. Otthon sem riadtam vissza egy kis lovasvágtától, vagy a barátaimmal egy kis motorozástól... Szinte repültünk...
vagyis - valóban repültünk. Suhantunk a sötét erdő felett.
A holdfényben hirtelen megvillant valami odalent. Vízen tükröződött a halvány fény. Arra vettük az irányt, lelassultunk.
Megértettem: célhoz értünk.Egy rejtett, sziklákkal körülvett kis tisztáson álltunk. Picike patak csörgedezett a lábunk előtt.
Mire észrevettem volna, kísérőm már vissza is változott emberi alakjára. Megfogta a jobb karomat, és húzott maga után,
átlépve a kicsike patakmedret. Kissé botladozva  követtem. A sötétben nem láttam a földön heverő köveket...
- Itt van.- mondta, amikor a legnagyobb sziklákhoz értünk. Fekete nyílás tátongott, félig  a kőkoloncok és a növényzet rejtekében.
- Rendben. Nincs se állat, se ember, se más a közelben... A követőnk pedig elvesztette a szagunkat. Gyere, Lady Alicia - ugye megengeded, hogy így nevezzelek?
- Lady - én?!
- Igen. Nem véletlenül mondom, de mindent megtudsz majd idejében...- vezetett be a barlangba.
- Miért követtek Téged?
- Nem csak engem. Te voltál a célja, Lady Alicia...
- Mi?!
- Meg akart ölni.
- Miért?
- Van olyan démon, aki nem válogat, mindenki másra rátámad. De ez kimondottan Rád pályázott. Mintha valaki tudta volna,
hogy megjelensz, és Rád uszított egy bérgyilkost... De most egyenlőre nincs veszély.
A barlangban semmit sem láttam, vaksötét volt. A fiatal lordot nem zavarta a sötétség, biztosan lépkedett, majd megállt. Mivel semmit sem láttam, nekimentem.
- Bocsánat - leheltem, amikor izmos hátának és vállának ütköztem. Megint éreztem közelében azt a fantasztikus, érzékeimet
bódító illatot... Hajaj... Alicia! Ébredj! Nehogy elájulj megint egy  csábító pasitól... Nem volt elég neked Phil - meg a csalódás, amit okozott?!
Valami suhogó hangot hallottam, azután kísérőm megszólalt:
- Én kérek bocsánatot, Lady! Elfelejtettem, hogy a sötétben nem látsz... Itt foglalj helyet, kérlek, amíg tüzet rakok. - fogta meg vállamat, jelezve, hogy üljek le. Bíztam benne, tudja, mit beszél... így fáradtan ledobtam magamat, bár nem láttam, hová. Kezeim puha textíliához értek. Megfejtettem a suhogó hang eredetét: a köpönyegét szedte le a válláról, és terítette le az imént.

Közben pislákoló lángocskára lettem figyelmes, ami egyre erősödött. Nemsokára már erősen lobogó tábortűz  volt előttem.
A fadarabok pattogtak, szikrákat hánytak, és a táncoló lángok jóleső meleget árasztottak.
A királyi tartású, gyönyörű démon egy égő fahasábot kiragadott a tűzből, és azzal jött oda hozzám. A vöröses fényben különösen csillogott hajában a két arany tincs. A fáklyát a mögöttem lévő sziklafal egy erre a célra szolgáló repedésébe tűzte. Tényleg a köpönyegén ültem... most már jól láttam.
- Kérlek, hadd nézzem meg a törött kezedet, Lady! - térdelt oda mellém.
Nem feleltem, csak odanyújtottam fájós bal karomat, pedig kissé féltem, hogy még jobban kínlódni fogok... Rendkívül
óvatosan fogta ujjai közé, szinte nem is éreztem az érintését. Csodálatos szemeit lehunyta, selymes sörénye arcába hullt,
ahogy fejét lehajtotta.
Valami szöveget mormolt, de olyan halkan, hogy nem értettem. Hirtelen a bal karomat zöld fény vette körül, és forróságot
éreztem, de elviselhető volt. A fény a tenyeréből áradt... Csodálkozva néztem, és eszembe sem jutott, hogy a kezemet
visszahúzzam... Pár perc után az égető érzés elmúlt. A smaragd színű fény is egyre halványabb lett, végül eltűnt. Vele együtt tűnt tova a karomban eddig érzett fájdalom. A fáklya fényénél megnéztem - teljesen ép volt, és úgy tudtam mozgatni, mint a sérülés előtt.
Lord Sébastienne fáradtan sóhajtott. Úgy tűnt, a gyógyítás sok energiáját vette el.
- Lady Alicia, ha megengeded, pihenek egy keveset... Most nincs veszély, ha közeledik valaki, azt álmomban is megérzem...
Abban az iszákban találsz ennivalót, ha éhes vagy.- mutatott rá a jókora vászontarisznyára, amit eddig észre sem vettem.
- Mindent köszönök, Lordom. Nagyon kedves vagy velem. Miért teszed? Hiszen alig ismersz.
- Bocsáss meg, de semmit nem mondhatok. Ígérem, később mindent megtudsz.- válaszolta már köpenyén fekve, félálomban.
Lemondón sóhajtottam. Közelebb húzódtam a tűzhöz, de úgy, hogy láttam az alvó démon alakját. Álmában is iszonyúan vonzó volt... Nagyon rég nem pihenhetett már, ha ilyen mélyen el tudott aludni. Rajta felejtettem a tekintetemet, miközben
mindenféle gondolatok cikáztak a fejemben.
Még otthon nagyon sok fantasyt és rémtörténetet olvastam. De nem hittem hogy valóban létezik ilyen világ... és hogy bele
is csöppenek. Mert ez történt. Mit gondolhatnak most otthon, hogy eltűntem?  Bár éjjel van... majd csak reggel veszik
észre... Lelkem örült a kalandnak, de kicsit aggódtam, és honvágyam is volt - amíg bele nem gondoltam, mi vár otthon: a szomorúság- exbarátom miatt... A két bátyám "na ugye megmondtam" tekintete... Megráztam a fejemet: ebből nem kérek. Elgondolkodva rágcsáltam egy darabka sült húst.
Amint megettem, éreztem, hogy nagyon álmos vagyok. Raktam még a tűzre, aztán - mivel más hely nem volt, ahol aludhattam volna - a köpenyre dőltem sármos kísérőm mellé...
"Ha ezt Phil látná..."- gondoltam még, majd ettől elmosolyodva hunytam le a szemeimet, miközben körülölelt a mellettem
fekvő démon férfias, elbűvölő illata.