A legendák kardja.

         - Az idők kezdetén, még mikor a démonok rászabadultak volna e földre egy nagyhatalmú pap és egy démonkovács - előre látva az elkövetkező véres időket  - készített egy kardot. Egy kardot amely a legpusztítóbb fegyverré vált amely valaha is e földre készítettet, a Névtelent. Egy csapást mindkét fajra. A legendák úgy tartják, hogy aki e kardot uralja az uralkodik élet és halál fölött. Sok ével elkészülte után a kard utolsó gazdája tartva annak erejétől elrejtette, hogy soha senki se foghassa ismét kézbe. Ha apád nyomdokaiba lépsz, ha óvod öcséd, ha emberré válsz megismerheted a titkot, hogy hol nyugszik a Névtelen. - szólt az öreg majd végleg lezárta a szemét.

         Az üres csatatéren csak egy magas férfi maradt, hosszú fehér hajába belekap a könnyed szellő, arcán a két párhuzamos csík most szinte lüktetni látszik. Nem erre számított, nem ezért jött ide, nem ezért vágta át magát egy hadseregen. Szolgája egy apró zöld démon retteg ura nyilvánvaló haragja láttán.

         - Még hogy azt tegye amit az apja, hisz ő gyűlöli a halandókat  - gondolja Jaken, közben urát szemléli, de szólni nem mer.

Sesshoumaru nyugodt mozdulattal elfordul, bár belseje tombol a dühtől gondolataiba merülve sétál el a már elhagyott helyről.

         - Még, hogy segítse a halandókat, még hogy pátyolgassa azt az idióta félvért. Különben is az a hír járja, hogy egy papnő végzett vele, így hogy vigyázhatna rá.

De valami zavarja, az amit az öreg utóljára mondott, hogy emberré kell válnia, még a gondolat is irtóztató, még a gondolattól is elemészti a düh. De ha megszerezte volna apja elrejtett kardját, akkor erre most nem lenne szükség, de sajnos nem ismeri a sír helyét. De mégis , hogy váljon emberré, ő maga démonnak született erejét eldobni nem ,csak palástolni tudja.

         - Ez az ,ez a megoldás - gondolja a Youkai -  el kell rejtenem erőim, el kell vegyülnöm a halandók között és segítenem kell őket , úgy ahogy azt annak idején az apám a Nagy Kutyadémon is tette.

Sesshoumaru megáll, mély hangján szól az őt követő Jakenhez.

         - Jaken ! Vigyázz Aisura amíg vissza nem térek!

         - Igen Nagyuram ! - felel a szolga , magd némán végignézi gazdája távoztát.

         A karaván még életben lévő három tagja, egy gyermek az anya és apa lélekszakadva menekül az őket üldöző és a társaikat elpusztító kígyódémon elől. A szűk kis erdei ösvényen ahol rohannak a szörny, könnyedén tör utat magának. A kis család egyetlen reménye, hogy elérik az erdőt InuYasha erdejét, és az előtte elterülő kis falut Kaede papnő faluját. A meneküléstől fáradt gyermek felbukik, elesik az ösvényen, anya próbálja emelni a fiút, apja védelmezőn áll meg felettük. A hangokból ítélve a szörny hamarosan utoléri és felfalja őket. Ekkor pillantják meg az ösvényen nyugodtan közeledő, valószínűtlenül szép arcú férfit, aki bár ugyanabból az irányból jön amerről ők maguk, de nem rohan, csak sétál a szörny, keltette hangokról tudomást sem véve. Az apa feléje kiált

         - Menekülj ember, egy démon van a nyomodban!

Sesshoumaru a hangra felemeli a fejét -Nos itt az alkalom, hogy azt tegyem, amit apám, hogy segítsek egy halandón - gondolja miközben lassan a zajok irányába, fordul. Ekkor előtte terem a démon, hosszú villás nyelvét az apró alak felé nyújtogatva szaglászik, zavarban van. A szag, amit érez nem halandóé, hanem valami másé, valamié, ami még nála is szörnyűbb, és amivel találkozott már. A démonnak erről pár fájó seb és nagyon rossz emléke maradt. Azonosítja a szagot, egy démon de nem hozzá hasonló a Youkai szagát felismerve a kígyó fejvesztve távozik. Nem kíván néhány falatért, de még ennél többért sem ezzel a démonnal csatázni.

A rémült család felett egy kellemes mély hang szólal meg.

         - Elmúlt a veszély, elment. - közli az idegen.

         - Köszönöm nagyuram, kit tisztelhetek benned? - kérdi a földműves.

         - Sesshoumaru vagyok. Merre tartasz? De mindegy elkísérlek utadon. - szól, majd nyugodt tempóban elindul a kis család előtt. Nem árul el semmit arról, hogy ki ő valójában, az őt követők pedig nem is kérdeznek. Az apát csak az a félhold a megmentőjük homlokán és a két csík az arcán csak ez zavarja.

         A kis faluba érve emberek tucatjai - akik már hallottak a kígyódémonról - veszik körül a kis csapatot, minden szem a büszke tartású nyugodt Sesshoumaru vizsgálja, nem tudván mire vélni az alak szemében csillogó zavart, és az enyhén érezhető megvetést. A tömeg lassan szétnyílik. Utat engedve egy csinos, hosszú fekete hajú középkorú nőnek, akinek látványát csak jobb szeme hiánya és az azt takaró kötés csúfítja el. Kaede végighallgatja a férfi beszámolóját, miközben gyanakvóan méregeti az állítólagos hőst. Sejti, hogy nem emberrel van dolga, de addig, amíg a lény szándékával nincs tisztában, nem tesz semmit, még azt is megengedi, hogy a faluban maradjon, annál a családnál, amit megmentett legyen a szállása.

         Lassan a múló napokkal a helybéliek egyre jobban kezdik megszokni az idegent, a falu befogadta, már senki sem nézi gyanakvóan. A család, amelyiknél lakik, különösen a kis Kidó egyre jobban megkedvelte az általában szótlan, békés idegent. Kidó esténként régi családi történetekkel szórakoztatja az eléggé unatkozó Sesshoumaru, míg egy napon a közeli erdőben sétálva a falut körülvevő erdőről mesél. A hely neve hallatán Sesshoumaru felkapja a fejét, és a fiú felé fordul:

         - Mit mondtál, miért hívják ezt a helyet Inuyasha erdejének - kérdi

         - Azért mert a falu előző papnője egy ilyen nevű féldémont felszögezett a Szent Fára. - feleli örömmel a fiú.

         - Vezess a fához! - kéri a fiút Sesshoumaru.

Pár percnyi séta után megpillantják a fát, és a rajta lógó, gyökerekkel benőtt piros kimonós, fehér hajú, kutyafülű alakot. Sesshoumaru őt nézve nem tudja eldönteni, hogy halott vagy pedig csak alszik. Néhány percig szótlanul nézi a fán lógó testet, majd arcán kissé kaján mosollyal elfordul a fától miközben gondolatban így szól az alakhoz:

         - Hát ide kerültél öcsém, és mindez egy halandó nő miatt. Most végezhetnék veled, de mi értelme lenne, hisz az egészről tudomásod sem lenne. Remélem öcsém örökre itt is, maradsz. - majd elsétál háta mögött a kisfiúval, aki tovább mesél neki. Ezúttal egy kardról, amit nagyapja hagyott rájuk. A történet eleinte nem túlzottan érdekli a gondolataiba merült Youkait, de ahogy hallgatja, rájön, hogy arról a kardról van szó, amit ő maga is keres. Ettől a perctől kezdve feszülten figyel a gyermek meséjére. A fiút hallgatva egy gondolat egyre inkább befészkeli magát Sesshoumaru agyába, s ez a gondolat egyre inkább nyugtalanítja, ezen elmerengve, még a fiú távozását sem veszi észre.

         - Ez a kard számomra haszontalan - gondolja - emberek számára készült, a fajtám ellen. Valószínű, hogy én meg sem tudnám fogni. Bár amit a fiú mesélt, hogy ez a kard egyszer volt egy nagyhatalmú démon kezében érdekes kár, hogy nem figyeltem jobban arra, hogy nézett ki az a démon. De az, hogy még ő is megrettent a kard erejétől és inkább visszaadta elgondolkodtató. - töpreng Sesshoumaru, fogalma sincs arról, hogy az a démon, aki egykor kezében tartotta a Névtelent az apja a Nagy Kutyadémon volt, és arról, hogy a kard csak olyan, mint aki forgatja. A fiú meséjéből nem figyelte, hogy az a démon e kard hatására az agyarából készítettet, két kardot, s ebből az egyik az ő oldalán lóg.

A gondolataiban merült Sesshoumarut az orra hozza vissza a valóságba. Vér, halandók vérének és démonok szagát sodorja felé a szél a kis falu irányából. Szemei előtt a kis Kidó mosolygós arca jelenik meg. A valóságba visszatért démon irtózatos sebességgel ugrik talpra és indul el a falu felé.

A faluhoz érve démonok egész hordája és legyilkolt falusiak látványa fogadja, a holtak között ott a fiú, aki pár perccel ezelőtt még mesélt neki. A falu szélén álló alakra először Kaede figyel föl, nézi amint a fehér ruhás alak, lassan elindul a falu felé, érzi az irtózatos dühöt, és még valamit, ami a démonból árad a bosszút, az iszonyú bosszúvágyat, bár az arca nem tükröz semmit.

Sesshoumaru eléri a falut, körméből a hosszú energiaostor, már teste körül tekereg, azzal csap le az első elé kerülő démonra, majd karmait máris a következőbe mélyeszti, szinte követhetetlen sebességgel zúg végig a hordán, körülötte mindenütt hullanak a démonok, a Youkai tombol. Könnyedsége ellenére irtózatos látványt nyújt a falusiak számára amint vértől sötétlő karmokkal, osztja a halált minden démonnak, aki a közelébe kerül, majd hirtelen megáll. A horda maradéka közepén egy ember kacag, egy emberi alakját viselő medvedémon, a vezér még nem látta meg őt. Sesshoumaru feléje indul, torkát halk vészjósló morgás hagyja el. A körülötte lévő démonok morogva menekülnek a dühödt nagyúr elől. A vezér észreveszi, másodpercek alatt felméri az erejét, meglepődik, majd eredeti alakját felvéve toppan ellenfele elé. Az óriási medve láttán Sesshoumaru megáll, arcán enyhe mosoly fut át valamire, készül.

Kaede döbbenten nézi a jelenetet a horda elmenekült ettől az egy démontól, mert most már biztosan tudja, hogy a medve előtt álló apró alak egy nagy hatalmú démon. Az alak körül halványan, majd egyre fényesebben egy vörös aura jelenik meg. Nézi amint Sesshoumaru szemei vörösen, felizzanak, arca lassan hatalmas pofává nyúlik, hajából szőr lesz, szép szabályos fogai iszonyú agyarakká, karjai hatalmas mancsokká válnak, döbbenten nézi a medve fölé tornyosuló óriási hófehér kutyát, a nagyurat eredeti alakjában. Nem ő az egyetlen, aki ezt a látványt bámulja, a fiú apja is döbbenten nézi jótevőjük átváltozását, és megérti, hogy az erdőben a kígyó miért menekült el. De eszébe jut apja meséje is a Nagy Kutyadémonról, aki visszaadta neki a kardját, eszébe jut és megérti, hogy ama démon leszármazottját látja maga előtt.

Ekkor a két démon egymásnak ugrik a medve kétségbeesetten kap a kutya felé, de az meglepő könnyedséggel ugrik félre a csapás elől, válaszul mancsával csap a medvére, az felhemperedik az ütés erejétől házakat sodorva magával de mire talpra állna Sesshoumaru már ráveti magát, egy iszonyú roppanás majd néma csend.

A már emberi alakját viselő Sesshoumaru feláll a legyőzött ellenfele mellől és elindul a kis Kidó teste felé. Útja során húzza ki a kardját, ő látja azt, amit más nem láthat az alvilág küldötteit, amint jönnek a fiú testéért, egyetlen csapással a Tenseiga visszaadja a fiú életét, de Sesshoumaru meglepetésére minden csatában elesett falusi testébe is visszatér az élet. Életében először segített a halandókon. Ekkor egy alak lép hozzá kezében egy karddal.

         - Megmentetted a fiam életét. Hálám jeléül fogadd ezt el. - szól a fiú apja miközben térdre borulva Sesshoumaru felé, tartja a Névtelent.

         - Tartsd meg a kardod én, úgy sem tudnám hasznát venni. - felel a démon nagyúr. Már érzi a kard erejét,  érzi, és nem tetszik neki a kardból áradó gonosz vérszomj, nyugodtan elfordul, és szó nélkül besétál az erdőbe.

         Yaken sietve szalad gazdája elé de látva, hogy az üres kézzel tért vissza megkérdi.

         - Hol a kard Nagyuram, nem szerezted meg.

         - Nem Yaken. - válaszol a gazda - De tanulságos volt számomra ez az eset. Induljunk.

A két alak lassan elhagyja a kis erdei tisztást. Sesshoumaru gondolataiba merülve lépked szolgája előtt, elősször voltak emberihez hasonló érzései. A kard, amit majdnem megszerzett el is pusztította volna, és ezt ő tudja. A Névtelen birtoklása helyett inkább tovább kutat apja elrejtett sírja és a szent kard után.

                                                                                                                                    John Weeler.

/ Szeretném ammak a véleményét tudni, aki olvassa. Írjátok meg a következő címre kata690@freemail.hu    Kösszi. /