VII.

Még mindig Merida.

Egy fura csata fura vége.

Ütközet tombolt a hatalmas hajó hídján. Ritka alkalmak egyike volt, mikor a Szövetség cirkálóját képesek voltak meglékelni. A kíséretül szolgáló Sagara és Chidori csatacirkálókat, mintha a föld vagy inkább az űr nyelte volna el. Mielőtt lezáródott volna a navigációs árok a hídon, hogy az ott folyó csata ne akadályozza a hajó irányítását és már magányos harcát, még kikiáltott egy tiszt, hogy eltűntek a radarról. A taktikai konzolja mögött fedezéket kereső, és onnan lövöldözgető John Schark admirális, hátranézett a katonára, majd ismét a hajóján garázdálkodó behatolók felé fordította, nem csak figyelmét, hanem fegyverét is. Leadott egy rövid sorozatot, majd, hogy embereibe lelket öntsön felállt, és rövid sorozatokat eleresztve elindult az ellenség felé. Majd a második sorozat után értetlen bamba pofával megállt.

- Hol a jó isten nyilában vagyok? – tette fel hangosan is a kérdést, mikor a csatából kiragadva megállt egy másodpercre a Mithril támaszpontjának szinte a közepén. Értetlen arccal nézett körbe. Előtte valami hatalmas fehér robi készült feltápászkodni, mögötte épp eltrappolt egy fél század német gyalogság, egy fejre fordult Tigris mellett, Mögötte egy űrsikló orra vigyorgott rá, miközben mellőle érdeklődő szkafanderes figurák leskelődtek, egy a sajátjaihoz hasonló APC távolodott a hangár túl felén, egy Alien harcost kergetve. A tetejében a gyalogság mellől egy csapat lovas huszár vágtázott felé bőszen hurrázva. Előtte az a dög nagy robi épp talpra állt majdnem rálépve a lába alatt őgyelgő két alakra. De még néhány fontos dolgot is észrevett ekkor, meglátta a tér­- idő, valamint a dimenziók szövedékén tátongó nyitott kapukat. Most már tudta, hogy hol van, bár mikor megpillantotta két istenverte hajójának MI. –jét veszettül egymásba gabalyodva felment benne a pumpa. Ezt már az évezredes tudat sem bírta ki, tetőzte kínjait, hogy épp akkor vonszolták el Chidorit persze nem három, hanem csak két D –ben.

- Stenonis – sziszegte, majd fegyveréből a teljes tárat a közelgő huszárokra ürítve vadul rohanni kezdet a robot talpa alatt őgyelgő két idióta felé. Bár sejtette, hogy itt most szinte mindenki az, még ő maga is. Majd eldobta a kiürült fegyvert,/ pedig elég drága darab/ és üvöltve elsodorta a hatalmas fémtalpak alatt flangáló alakokat. A lovascsapatról ezek után több szót felesleges ejteni. Mihelyt az egyik igencsak fura doboz mellett landolt szerzeményével, már át is penderítette őket a megfelelő kapun, még utánuk üvöltött.

- Mars vissza a Chobitsbe, mielőtt olyat mondok ami korhatáros. / Na ekkor rám nézett, én meg nagyon megijedtem/ Megérkezett az a személy, aki miatt Stenonis több alkalommal is először röhögő görcsöt, majd néha sírógörcsöt kapott.

A továbbiakban, csak a mások által látottakat írom, le, nem pedig a Szövetségi nagyúr szemszögéből haladunk.

Nézzük csak szépen sorjában, hogy a Mithril válogatott csapatából, kik is voltak akkor épp látó, halló illetve, de csak mellékesen lő távolságban, mikor eme események le játszódtak. A hangárban a következő volt a felállás. Adott három darab védelmező, ebből három volt harcképtelen, mivel az egyiknek pilótája nem volt, a másik pilótájának jelenleg lelke másfelé kószált, valami szőke nőszemély miatt / Weber/ A harmadik elvileg harcképes egység pilótáját telesen lefoglalta ama próbálkozás, hogy a gép fejét behorpassza a hangár falán, bár lehet, hogy a próbálkozást a hangár fala nem fogja bírni, lévén, hogy nagy darabokban erősen potyogott. Ezen kívül némi gyalogság és pár technikus, a technikusokat nem számoljuk, a gyalogosokat szintén, mivel nevezettek figyelmét teljes mértékben lefoglalta abbéli igyekezetük, hogy visszaverjék az alább felsorolt alakulatok és népek bősz rohamait. Nem volt ott sok mindenki, csak egy századnyi SS gyalogság, páncélos támogatással és tüzérséggel együtt, valamint néhány apáca, egy apró 12 évesnek tűnő kiskölyök társaságában, egy tucat eszeveszett bogarantyú Khlendatúról, és az azok nyakába szakadó katonák, néhány amazon, mások meg emezen. A gyalogosoknak ekkor tűntek fel a karjukon hatalmas vörös keresztet viselő, hordággyal a leterítetteket elcipelő sakálfejű alakok. Szép munkát végeztek, esélye sem volt a Mithrilnek, hogy torlaszt emeljen bármiből is ami támadta őket. De a legnagyobb meglepi a védekező alakulat számára egy őrült módon a golyók elől – legalább három tár meg egy 750-es rakasz – eltántorgó kalóz volt, aki egyszerűen elrohant mellettük hozzájuk vágva, hogy őt, mármint a kalózt – Jack Sparrowt aki még a tetejében kapitány is, aztán el nem fogják. Ő egyenesen a feltápászkodó Schark szerető keblére rohant, aki egy üveg rum társaságában visszahajította a Fekete Gyöngyre, hogy tántorogjon inkább ott. Ezek után a rohamozók és a mögülük érkező homokvihar felé indult. A viharfelhő kavargó homokjából egy üvöltő emberi fej formálódott, hogy lecsapjon, mindegy kire. A kemény nyugodt hang megállította.

-         Hé Imhotep!! – a homokfelhő a hang irányába fordult, és az addig ádáz pofa hirtelen rémülté vált. – Oszolj! – szólt az alak és hozzá vágott egy macskát, mire a homokvihar sikítva elvonult.

A fura macskázós fazon ekkor megállt a hangár kellős közepén, majd teli tüdőből elüvöltötte magát. A hatás leírhatatlan volt a Mithril egyébként is oda tartozó gyalogosai kivételével a hangra mindenki megmeredt

- Cigi szünet!!!!!! – ordította a filkó. Bár akik megdermedtek szívesen mocorogtak volna, de képtelenek voltak rá. Nem is igazán értették miért. Minden megfagyott. A levegőben repkedő, ember magas karddal hadonászó két tizenéves kivételével. Az alak figyelmét feléjük fordította, majd rágyújtott. Ekkor lezuhant néhány TIE vadász, elhullottak a lépegetők, és ez még csak az első slukk volt. Amúgy néhány tucat arakvit, és őket kergető űrgyalogosok egyenesen fűbe harapott a füst hatására. A falon a Chidorit elcipelők egyike, hirtelen köhögő rohamot kapott.

- Lehetne egy kérésem? – hörögte a békésen bagózó alakhoz, Darth Vader a Sith, a „shit” tudja honnan előkerült fekete lovagja.

- Nem, öregem maga már úgyis asztmás, nem adok cigit. – szólt a kérdezett, és beleszívott bagójába, mire lezuhant egy birodalmi csillagromboló, orral az óceánba. Az épp - eme események és a dimenziókapuk nyitott állapota miatt – arra őgyelgő L.  Károly színes fémkereskedő legnagyobb örömére. Aki meg s szólalt, hogy

– Dik má Gazsi ! Aranyeső hullik az égből. – társa válasza, csak annyi volt.

-         Dehogy arany, ez réz. – szólt társa, majd elcipelték a feldarabolt rombolót az első MÉH telepre.

-         Hé srácok! – kiabált fel a pasi a két tininek, úgy a hangár tetejének magasságába – ezt nem a Tokió toronynál kéne csinálnotok? – a válasz veszett bólogatás volt. – na akkor húzzatok oda.. – szólt a mennyezet egy pontjára mutatva, mire a két Kamui engedelmesen elszállt a falon át. Az illető tovább bagózott, miközben a Mithril gyalogosai kicsit érdeklődve, de akkor is lövésre készen közeledtek a furi fazon felé.

Most egy picit térjünk vissza ahhoz a két katonához, akik leragadtak az élelmiszer raktár magaslatában. Mindebből ők még semmit sem vettek észre, mivel a bentről hallatszó erőteljes csámcsogás és gyomorkorgás, minden más zajt elnyomott. Hát bekukkantottak, az ajtó /mondhatnám, hogy hűlt, de az nem lenne igaz,/ még izzó szélű helyén. Hát bár már sokat láttak, de ilyet még életükbe nem. A földön, egy piros ancungos, szőke, égnek álló hajú izomkolosszus ücsörgött. Meglehetősen szakadt ruházatban. És azon volt, hogy felfalja a Mithril éves élelmiszerkészletét. Nem kis dolog, mivel több száz fős volt a támaszpont. Mikor az alak meglátta a két befelé kukucskálót, illedelmesen megszólalt.

-         Jó napot én Son Goku vagyok. Kérnek önök is?– és ezzel megkínálta a két katonát saját készletükből. De válaszukat már nem hallhatta.

Háta mögül egy szintén égnek álló szintén szőke hajú kék overálos, fehér csizmás és kesztyűs pasas jelent meg, és szó nélkül – lévén, hogy csak üvöltözött – összekulcsolt kézzel hátba vágta a másikat, de úgy, hogy az nyitott a raktárba egy új ajtót, a majd 10 cm.– es betonfalon át. Miután társa elszállt, ő repülőrajtot véve – nem olyan magasra, hanem olyan sebességgel, és hővel – a nyíláson a falakat bontogató után száguldott. Ekkor, már a fél bázis rengett az üvöltésétől..

-         Mit képzelsz magadról Kakarott!!!!  Lelépni a csatából?! Te gyáva féreg!!! Te csillagharcosok szégyene Te!!!!  Majd én visszapofozlak a harcba!!! – a másik szabadkozását, már igen csak kevesen hallhatták.

-         De Vegita! Csak éhes voltam! Megyek már! – mentegetőzött és ezzel átszakította a hangár falát.

A békésen bagózó Schark épp, hogy csak el tudta húzni a fejét a két alak elől, kicsit unott képel a mellé érkező katona felé fordult.

- Na vége a cigi szünetnek. – szólt nyugodtan. Ekkor a kék ruhás szállt el mellette, vissza a raktár irányába, a piros motyós pofonjának következtében, ismét épphogy csak el tudott hajolni. Majd a katona értetlen arcát látva megszólalt.

- Alacsonyan szállnak a csillagharcosok. Eső lesz.

- Milyen eső? – kérdezett vissza a katona. A választ a piros ruhás adta meg.

- KAME HAME    HHHAAA!!!! – kiáltotta és kirobbantotta a fél hangároldalt, persze az élelmiszerraktár irányába.

- Ilyen! – szólt Schark. – majd a megmerevedett mindenki felé fordult. – Vége a bulinak, aki nem az FMP – be tartozik, az húzzon haza. – senki sem vette komolyan, csak a falat döngető Arbalest távozott volna a helyszínről, ha lehet fénysebességgel, persze csak ha a gazdi hagyja. De az nem hagyta, így hát ő is maradt.

- Na tünés. – még mindig semmi.

- NAAAAAA!!!!!!. – azok akik ekkor még itt voltak ,és nem húztak el a csillagharcos szó hallatán, ekkor szedték magukat, sátorfájukat, egyéb elszórt holmijukat, testrészüket és a nekik való átjárókba el is tűntek. A kinti eseményeknek is szinte teljesen vége szakadt eme messze zengő szózattal.

 - Na azért! – felkiáltással a fura alak eltrappol, a még mindig a falat a fejébe verő - vagy fejét a falba verő? Na mindegy – Sagara mellett a Dana irányába. Kíváncsi volt kit húztak el Stenonis fulladozós némái. Tartott attól, hogy nem az ide hanem az ő hajójára való Chidorit cipelték el, az aszmatikus hullák. Ha így lenne, akkor komoly lesz a baj, lévén, hogy a másik idióta lerobbantja a fél szigetet, majd mindent ami az útjába kerül addig amíg meg nem találja kedves nejét. Azt, hogy mi a fenéért ragaszkodik ehhez a házsártos nőszemélyhez nem igazán értette, de hát az emberi, jobban mondva az űrhajói lélek rejtelmei kiismerhetetlenek. Na akkor nézzünk csak ennek utána. – gondolta és nem törődött a rá szegeződő pillantásokkal, és azzal a három piros ponttal amit az egyik anktartiszi bevándorló tapasztott a hátára, hogy később jókora lábait a nyakába szedve trappoljon eme préda után.

A hangárba nyíló egyik folyosón két arc pislantott a veszettül trappoló alak irányába. Öltözékük az etikai szabályokat igen csak figyelmen kívül hagyta, ha ezt az erkölcsrendészet meglátta volna, bizony lecsukják mindkettőt. A lány csak hosszú kék haját, a fiú, pedig csak sebhelyeit viselve kukkolt távozó főnökük után.

- Nem vett észre. – sóhajtott Sagara.

-Akkor folytatjuk? – kérdezte Chidori, miközben falhoz vágta kedvesét, a kanyarban kerek szemmel pislogó két Mithriles katonára ügyet sem vetve. A nevezettek azért voltak olyan meglepettek mert ők már tudták amit ezek szerint a lány még nem. Mármint, hogy el lett rabolva, tehát nem leheti itt, és még kevésbé teperheti földre Sagarát. Ám a következő esemény sok tervet elhalasztott. A két Mithril gyalogosét,- mármint, hogy jelentik, hogy még sincs az a nő annyira elrabolva, mint ahogy mindenki gondolja – kb egy órával késleltette. A szerelmesekét, csak néhány perccel. Hatalmas robbanással leomlott a mellettük lévő fal, és egy 170 körüli kék kezeslábast,  fehér csizmát és kesztyűt, hosszú aranyszínű hajat viselő alak állt meg a nyílásban. A ruházatához kiegészítésül, mindössze izzó arany színű aurát viselt, és roppant dühösnek tűnt.

- HOL VAGY KAKAROTT!!!!!!!! – üvöltött a szerelmesek felé fordulva, mire azok egyszerre mutattak az élelmiszerraktár felé. Az ismeretlen idegbeteg, a megadott irányba távozott, igaz nem a folyosón, hanem a puszta kezével ledöntött falakon át. A két sokszorosan megzavart fiatal bevonult az egyik általa nyitott ajtón egy szobába. Találtak ágyat is, ennek megörültek, a lyukat, pedig betömték egy szekrénnyel. Már láttak volna hozzá, hogy utódokat gyártsanak, mikor beszakadt az ajtó és biciklistől megjelent egy kedvesen mosolygó kék hajú csajszi, lerakott egy dobozt az asztalra, majd a következőkkel távozott.

- Ni haó! - /ekkor jött meg/ - Ramen a Macska kávézóból. – kiabálta, de ekkor megadta magát fölötte egy vízvezeték, ami nem igazán örült Vegita átvonulásának, és lelocsolta hideg vízzel. A hölgy macska formában prüszkölve elhagyta a helységet és a dimenziót is. A két szerelmes mérgében bezárkózott a fegyverraktár 20 centi vastag páncélfala mögé, és olyat tettek, ami miatt az ORTT be is tiltotta őket, mint már annyi minden mást, csak a híradót nem.

Ezzel mondhatnánk, hogy lezáródott a Merida szigeti csata, de még nem teljesen, volt még néhány utózöngéje az eseményeknek. Nem beszélve mindarról ami ezután illetve közben a Dana hídján történt. Bár Schark beszólása itt is sok mindent megoldott, a Kurksz haza kurkszot, csakúgy mint minden ami elsüllyedt már egyszer, a Titanic is felpakolt és kifutott. Bár volt aki ha jó, ha nem, muszáj gyalog távozott mert süllyed az uszály, hát igen azért az M – 9 – eseknek is van ám olyan, hogy tűzerő. De Chidori ellopatásán kívül egyéb érdekesség nem is igazán történt itten, addig, míg a bagós fazon, amit szinte minden kamera rögzített meg nem jelent a hídon. Jó ideig nem vették észre. Tessa bőszen vezette a csatát. Persze, csak miután magához tért, Mardukas pedig ismételgette a parancsokat, majd még valaki megismételte őket. Az első eltéréseknél tűnt föl a kakukktojás a fészekben.

-         Hármas szakasz előre. – szólt Tessa, - Támadás! – volt az eredeti parancs, Mardukas visszhangja jött rá, majd még egy hang, de itt már probléma volt.

-         Kettes század, vissza! Minden turbó üteg zárótűz!  - hangzott, mire a fegyverzet kezelő értetlenül bámult Tessára

-         Mióta van nekünk olyan? – kérdezte kapitányát.

-         Milyen? – nézett vissza Tessa. Mire a háta mögött megszólalt egy hang.

-         Minden ion üteg cél! Tűz!

-         Ki a fene maga? – kérdezte Kalinyin a helyiség közepén Tessa mögött ácsorgó bőszen parancsolgató alakot, avagy Scharkot. De mielőtt választ kaphatott volna, megremegett a Dana hídja, majd el is mosódott, a barátságos falak helyét hideg feketeség és a benne tomboló ezer színű energiaháború vette át. A tér kitágult, hatalmassá vált, mindenfelől értetlen emberi és nem emberi fejek bámultak rájuk, lövedékek csapkodtak, majd a nem emberiek meg is rohanták őket. A Tessa mögött álló alak, - Végre itthon! - üvöltéssel  vad lövöldözésbe kezdett, majd mikor minden visszakerült a helyére csalódott pofával nézett körbe. Csak pár leterített idegen árulkodott arról, hogy merre jártak.

-         Sagara őrmester! Megtisztították már a hangárt? – tért vissza a valóba Kalinyin.

-         Itt a Sagara! Jelentem, még nem! Tűzcsapásra kérek engedélyt. Felszíni csapatok indításra készek! Utasításra várok! – jött a válasz, mire Kalinyin értetlenül nyúlt a rádióhoz, de az ugri- bugri filkó rászólt.

-         Ezzel ne beszéljen!!!!! Ez nem a maguké!! Ez lerombolja a szigetet!!!! – kiabált kétségbeesetten a nyilvánvalóan idegosztályról szabadult manus, majd saját rádiójába üvöltött. – Sagara!!! Takarodj vissza a Sator rendszerbe!!!!!!!!

Ismét egy pillanatnyi értetlen csend következett, ami ahhoz, hogy bármit is kérdezzenek az erősen őszülő alaktól már nem volt elég, megelevenedett a Dana központi képernyője és egy fekete fehér videofelvételen Latinovits Zoltán kezdett el szavalni, angolul.

„Még kér a nép, most adjatok neki…..”

Schark itt szakította meg a adását, enyhén rezignáltan lenyomva az adás gombot és megszólalva.

-         Barkóczi Bán a Terfoláni csata húsz parszekkel és két dimenzióval arrébb.

-         Köszönöm, elnézést a zavarásért. – jött a válasz, miközben az űr hidegében a Székely Dózsa György a meg adott irányba fordult, és klánflottástól tovább állt.

Ezzel az eseménnyel ért véget végleg a Merida szigetért folyt csatának éppen nem nevezhető tevékenység és vett kezdetét a takarítás, valamint a bázis rendbe hozatala. Ez bizony erősen rászorult. Nem kisebb elánnal láttak neki Chidori felkutatásának. Lévén, hogy sejtették, hogy Sagarát addig nem bírják kiszedni az Arbalestből, amíg Chidori elő nem kerül. És ki tudja meddig bírja még a hangár fala vagy az Arbalest feje a metronómozást. A személyi állománynak már kezdett az amúgy is meggyengült idegeire menni az állandó kopogás. És még nem tudták, hogy lesz még meglepi.

Az alvilágban Hadész irodájában, egy sírástól és egy röhögéstől fulladozó alak ült egymással szemben. A pityergő volt az alvilág leváltás előtti ura, a másik a vigyorgó Stenonis. Mindketten a Merida szigeti csata videó felvételeit nézték.

-         Ha ezt eladjuk vígjátéknak – szólt Stenonis, mikor először levegőt kapott – több Oscárt nyerünk, mint a Titanic, meg a Gyűrűk Ura együtt. – ez után egy időre oxigén sátorba kellett szállítani, mivel a folyamatos vihogástól légzési nehézségei támadtak.

Az alvilág egyik távoli Ideggyógyintézetében hangos röhögésben tört ki Gauron, és megszólalt, ha tudta volna,- mert nem gumi szobában és muszáj kabátban ücsörög - fergeteges jókedvében kitépte volna a haját, és falba veri a fejét. Így csak azt mondta, mielőtt lealtatózták, hogy

-         Ekkora pancsert Istennek nevezni?! Mondtam én Kashim, még visszasírsz engem!