II. fejezet.

 Új emberek, és  problémák..

Vatikán City.

- Bíboros hívatott? – szólt tisztelettudóan, lehajtott fejjel a szerzetes.

A hatalmas, díszes teremben, ahol állt csak egy asztal és egy díszes szék volt, ezen ült a Bíboros, ahogy itt ebben a városban mindenki ismerte Isten Kardja. Az öregedő ember felemelte fejét és végignézett az előtte álló férfin. A csuha sokat mutatott a szerzetes karcsú alakjából, arcából pedig semmi sem látszott a mélyen lehúzott kámzsának köszönhetően. A Vatikán ezen a pontján nem sok ember fordulhatott meg a turisták és hívek számára lezárt terület volt. Itt folytak azok a műveletek amikről a világ keveset tudhatott. Valaha innen irányították az Inkvizíció félelmetes szervezetét. Ma pedig itt őrzik az eredeti Bibliát. Isten Kardja ismét végignézett választottján. Hetük közül esett erre az egyre a választása. A Hét Csapás nevű Opus Dei kommandó egyik embere állt most előtte. Itteni fedőneve szerint ő a Tűzeső a csapások legpusztítóbbika. Most mégis rá volt szükség. Nehéz döntés volt Isten Eme csapását elküldeni egyedül, a többiek felügyelete nélkül, de most nem volt szükség az egész társaságra, és Tűzeső még mindig jobb volt mint a néma és alattomos Elsőszülött.

- Igen Tress atya. Feladat van az ön számára. – szólt a Bíboros. Komor mély hangja sokáig vísszhangzott a teremben – Nyugtalanító híreket kaptunk Tokyóból. Utazzon oda testvér és nézzen körül.

- Mit keressek ??

- Egy sátánista szekta ütötte fel fejét, kint a külvárosban. Ez Istennek nem tetsző cselekedet. Menjen és számolja fel őket, az Úr dicsőségére.

- Igenis atyám. – hajolt meg a kommandós, majd megcsókolta a bíboros gyűrűjét és kisétált a teremből.

Néhány órával később egy papi öltönyt viselő megnyerő fiatal férfi szállt fel a Római reptéren egy Tokyóba tartó járatra. Csomagja mindössze egy vele egyméretű keresztből ált. Az Opus Dei utazó kommandósa útra kélt, hogy élete eddigi legfurcsább küldetését hajtsa végre.

London. Nemzetközi reptér.

-        Mondtam, hogy várj a reptéren. Hamarosan oda érek. Légyszives apa… nem nem érdekel, hogy hova készülsz. Mindig csak ezek a kirándulók. Most az egyszer ne késs el légyszives. – morgott a nő a telefonba, majd morogva lecsapta a kagylót és felkapta csomagját, hogy még éppen elérje a gépét. A karcsú csinos nő gyorsan lecsücsent helyére, majd nagyot sóhajtott. Évek óta most elősször nyaralhatna az apjával és erre hívja a kötelesség. Szükség van rá. De hála az istennek közel került az apjához, és ha kevés lesz a bevetés akkor bizony sok időt tölthet a vén tengeri medve társaságában. Talán még egy útra is elviszi őt. Morfondírozott magában, az egyszerű titkárnő álcájába bújt Mithril kommandós. Emili Mardukas.

Valahol Szibériában.

Csendes nyugodt vidék, hol a hó és az égigérő fenyők uralják a tájat. Hol a medvéken és farkasokon kívül kevés teremtett lélek jár. Hol a kis ház lakója békésen élheti mindennapi életét. A magas szikár alak nyugodtan hasította a fát kint a ház háta mögött. Nem volt mitől tartani, hisz ez az ő otthona volt, senki sem háborgatta nyugalmát, mióta ide költözött. Legközlebbi szomszédja is több mint 10 km – re lakott eme helytől. A kis istállóban lovai békésen horkantgattak, nyugalom volt, és talán az is lesz itt míg a világ világ. Az alak befejezte a favágást, és elindult, hogy meglője a heti élelmet. A házból kilépve szinte semmiben sem különbözött a helyi vadászoktól. Csak éppenséggel a jelenleg legmodernebb mesterlövész puskát akasztotta a vállára az elagott golyós vadászpuska, vagy az Ak – helyére amit a legtöbb helyi vadász használt. Elbaktatott kedvenc állásába, és nekiált várni a vadat. Hogy ne fázzon a hóban időnként nyelt egyet egyet a házi készítésű vodkájából, gondolataiba merülve hasalt a leshelyen, miközben minden idők legfinomabb borcsáról álmodozott amit még neje főzött neki. Gondalatban újabb és újabb anyagokat képzelt az ételhez, hogy elérje azt az ízhatást amit annyira szeretett.

Váratlanul támadt a szélvihar, szinte közvetlenül előtte, a hó magasba csapott a hirtelen légáramlattól. Majd a rotorok jellegzete dübörgése verte fel a csendet, és egy rég hallott ismerős hang. A hirtelen mély morranás, amint beindult egy védelmező. Majd a magasra vízszerűen felcspódó hófelhő ahogy a gép levágódott. A Vadász fáradtan emelkedett fel leshelyéről. – Na ma már biztos nem lövök semmit – futott át agyán a gondolat, miközben belenézett a rávillanó zöld érzékelőkbe. A Mithril M9/E típusú védelmezője letérdelt és pilótája kiugrott a gépből. A katona arcán megkönyebbülés, hogy nem a hatalmas monstrumban, hanem a földön állhat végre. Nyugodtan fordult az elé lépő vadász felé, majd tisztelgett és megszólalt.

-        Kalinyin tábornok! Joe MacNamara tizedes a Mithril Gyalogságától jelentkezem.

-        Hmmm. Gyalogos egy védelmezővel????? Mi a baj katona??? Miért zavarják nyugdíjas napjaim.

-    Szügségünk van önre Uram. Az SRT harcértéke egyenlő a nullával, a gyalogságunkből egy szakasz van csak bevethető. A Danna harcképes, de sem kapitány sem elsőtiszt.

-    Mi a fenét műveltek maguk alig három hónap alatt????? Mi van a védelmező pilótákkal?

-    Jelentem, Mao főhadnagy és Weber hadnagy szülési szabadságon, Bell őrnagy nyomtalanul eltűnt, Fehér Sólyom törzsi tanácskozáson van nem elérhető, MacIntayer őrmester nyomtalanul eltűnt. Sagara századost pedig letartóztatták, kimentésére erő hiányában nincs lehetőség.

-    A gyalogság???

-    Jelentem tüdő gyulladás és influenzajárványban megbetegedett nem bevethető.

-    A hajó??

-    A Danna múködik uram az irányítószemélyzet harcképes, csak a kapitány uram. Kiszámíthatatlan.

-    Ok??

-    Terhes uram.

-    Hogy mi?? Kitől??

-    MacIntayer őrmestertől uram. Neki valöszínű ezért veszett nyoma. A Dana tisztikara jelenleg is keresi. Kivégzési céllal uram.

-    Mardukas?

-    A lányát várja uram.

-    Akkor gyerünk katona. Mert ha most megtámadnak minket nézhetünk ám mint szarvashús a borscsban.

-    Tessék uram???

-    Semmi katona indulás.

Atlanta Járványügyi központ.

Nagy a fejbojdulás, mivel katonai területre küldenek egy kutatócsoportot. A cseppet sem bizalomgerjeszó sebekkel teli főorvos harsány parancsaira gyorsan meg a berakodás. Majd egyszer csak az alak elcsattog mivel telefonhoz várják.

-    Bizostos az anyja. – szóla az egyik orvos,  -mert nem hinném, hogy ennek felesége van.

-    Ne hülyülj szerintem valami makrovírus….. csak még nincs rá ellenszer – szólt társa, miközben kifelé szuszakoltak egy termetes berendezést

-    Igen – dörrent a kagylóba a fődoki

-    Itt Kígyó. Fekély készüljön fel,nem sokáig babrálhat kedvenceivel. Az Úr szólítjat fiam.

-   Igen atyám.

New York.

A férfi rettegve húzodott a szoba legtávolabbi sarkába, nem tudta, hogy mi vár rá és azt, hogy miért még kevésbé értette. Csak egyet tudott érte jöttek. Nem sejtette, hogy az agyában tárolt tudás még a hirhedt Lambda meghajtót is játékszerré teszi. A redőrök, kiktől segítséget kért már nem oldhatták meg a gondját mind meghaltak, csakúgy mint a kimentésére küldött SWAT egység, és foggalma sincs, hogy miért. Egyedül maradt, és rettegve várta, azt a pillanatot mikor az egyik alak benyit a szobába és végez vele, vagy elviszi. Bár számára mindkettő maga lenne a pokol.Hallotta kint a bakancsok tompa dörrenését a padló nyikorgását a léptek alatt. Halotta a fegyverek csörgését, majd valami ismeretlen hangot. Nem tudta, hogy mi az de nem lépések zaja volt. Csendes és halk bár számára érthetetlen suttogás. De a támadói számára valami félelmetes lehetett. Halotta a zavar hangjait, a futó lépteket, a fegyverek dörrenését. Majd meglátott egy árnyat az ajtó résén át. Ekkor már tisztán értette a csendes suttogást.

- Az ötödik angyal is kitölté az ő poharát a fenevad királyi székére és lőn az ő országa setét, és rágják vala az ő nyelvöket a kín miatt / id. Biblia. Jelenések könyve 16/10./ -szavalta valaki, vékony női hangon. A rettegő férfi döbbenten nézte amint az ajtó kinyílt és egy bakancsos láb lépett be rajta. A fegyveres érte jött, és nem igazán törődött a mögüle jövő szavalattal – Ha valaki fogságba visz mást ő is fogságba megy, ha valaki fegyverrel ől fegyverrel kell annak megöletni. Itt van a szentek békeséges tűrése és hite. / Jelenések könyve 13/10./

A belépő férfi testéből vér csap ki, majd a földre rogy. A rémült menekülö nem várja meg a folytatást megválik eszméletétől. A halott terrorista felé letérdel egy vékony karcsú alak. Pengéjét megtörli, majd nyakában lógó keresztjét kezébe véve az elesett felé hajol. Hogy kötelességének eleget téve feloldja bűnei alól és megadja neki az utolsó kenetet. Majd felemelkedik a test melől és az szoba sarkába ájult férfi felé indul. Ebben a pillanatban hangos robajjal a földszinten befut a Mithril mentőosztaga, leül a fickó mellé, haját összeborzolja arcára kiül a dermedt rémület. A szobába beront a Mithril kommandó. Célpontjuk egy rémült karcsú nő karjaiban sértetlenül, bár eszméletlenül hever. A Parancsnok gyorsan jelenti helyzetüket. Majd a nőhöz fordul.

- Mit látott kisasszony??

- Semmit, a lövöldözésre jöttem le a felső szintről. De már mindenki halott volt, mire ide értem.  - Szipogja a nő. – Félek…

- Mi a parancs? – kérdezi a rádióst a katona.

- Mindenkit szállítsunk a bázisra. – jön a válasz.

- Semmi baj hölgyem biztonságban van. Hogy hívják?

- Katarina Doe. – szipogja az ártlan védelemre szoruló nő képében tetszelgő ügynök, az Opus Dei Sötétség fedőnevű ügynöke. A penge és a gerillaharc nagymestere.

Merida sziget. Mithril SRT. Központi parancsnokság.

A támaszpont máskor rendben és fegyelemben végzett munkája és nyugodt mederben folyó élete néhány nap alatt a feje tetejére fordult. A máskor tömött irányítóközpontban most csak két ember tartózkodott. A támaszponton a készültséget jelző fények vörösen villogtak A kihalt folyosókon csak néhány állig fegyveres alak lézengett. Nem hadba indultak kerestek valakit. Immár hetek óta. Mióta megtudták, hogy kapitányukat teherbe ejtette egy galád pilóta. Azóta  a Mithril tiszti kara szent feladatává tette, hogy a galád foltejtőt eltegye pata alól. Testarossa kapitánynak erről persze nem szóltak. A gyengélkedőn más volt a helyzet, a közel 700 fő ellátására tervezett komplekszum tömve volt láztól gyenge, köhögő emberekkel. A Mithril itteni szárazföldi ereje. Ami jelenleg még egy csecsemővel sem tudott volna elbánni, nemhogy terroristákkal.

A gigantikus dokkban két tengeralattjáró állt, bevetést várva, közüllük egyikük sem volt hadra fogható állapotban. A Danna tisztikara, gyalogsága vagy a pilótát hajtotta, vagy pedig a gyengélkedőn hevert magatehetetlenül. Irányító személyzete hiába várt parancskat, nem volt ki utasítsa őket. Tessa kiszámíthatatlanná vált, Mardukas pedig elutazott egy titokzatos hívásnak köszönhetően. A másik ami miatt nem volt bevethető a Danna, hogy tengeri ütközetre mostanában nem igazán számíthattak, pedig a hajó csak ott lett volna képes megállni helyét. Mivel védelmezővel és gyalogsággal abszolúlt nem rendelkezett. Egyetlen, védelmező pilótának nevezhető emberét elküldték, hogy hozzon egy józan tisztet. A többiekről keveset tudtak, leginkább Bellről az egység parancsnokról. Ő nyomtalanul eltűnt miközben hazafelé tartott.

A másik a Chappel szánalmas látványt mutatott szétbontott felépítményével kilátszó hajtóműveivel. A hajón most végezték a nagyjavítást egy összecsapás után. Testén még látszottak a lyukak amelyeket az ellenséges lövedékek vágtak rajta, mikor a felszínen rácsaptak. Legénysége vagy a kórhátzat nyomta posztraumás kezelés alatt vagy megérdemelt szabadságát töltötte. Így a hangárban álló negyven védelmező is elhagyatott puszta roncs volt. Mivel nem volt ki vezesse a gépeket. Gyalogságuk egyetlen bevethető szakaszát elküldték egy suttogó kimentésére. A jelentések szerint bármikor visszatérhetnek, és akkor a támaszpontot bármikor megtámadhatják és ők ilyen silány állapotban vannak. Nem lesznek képesek megvédeni magukat.

- Merida. Itt Teywas 14. leszállási engedélyt kérek a 1.0 pályára. – verte fel az irányítóterem nyugalámát egy pilóta rezignált bár reménykedő hangja.

- Merida. Itt Gabe 16. leszállási engedélyt kérek az 1.2 pályára.

- Itt Merida landoljanak ahol akarnak. Nincs nagy forgalom. – velelt a levert irányító. A létszámhiány miatt már 20 órája volt szolgálatban.

Pár perc mulva bakancsok dörrenése verte fel az irányítóterem túlzott csendjét, és maga az ördög lépett a terembe. Legalábbis az irányítók a műszerek félhomályában igy észlelték az érkezőt. Vörös szemek villantak kemény vonásokon csillant a kevés fény. Mint menydörgés csattant a hang a meglepett személyzetre. A hatás döbbenetes volt. A katonák züllöt bagázsból ismét katonává váltak,feszesen vigyázba vágták magukat. De nem csak az irányítószemélyzet, hanem az épp landoló gép kommandósai sőt még a kimenekítetteknek is összecsattant a bokája. A Támaszpont beleremegett az üvöltésbe, mintha a föld kiabálna mérgében.

   -    MI AZ ISTEN FOLYIK ITT!!!!!!!!!!!!!! Mi az hogy ott landol ahol akar. Elmegyek pár hétre és szétesik a támaszpont!!! Na majd rendbe szedem én magukat. De most tűnyenek a szemem elől.

    -    K Ka Ka Ka

   -    Ha most énekelni kezd kivágom a tengerbe!!

    -    Kalinyin tábornok… ön.. ön itt….

    -    Itt itt. Erősítést kértek?

   -    Igen Uram. Hamarosan megérkezik.

   -    Na ez jó hír. Maguké a bázis. Megyek Sagara századosért.