By Hana

Mint űzött vad, szaladt két alak a fák alatt, s mögöttük csaholó kopóhad csapta törte a bozót ágait. A pár kifulladva rohant a végtelen semmibe, eszüket is elvesztve mentették szerelmüket, s kéz a kézben vonszolták keresztül egymást a lombok közt, észre sem véve, hogy verejtékük homlokukat, könnycseppjeik pedig szemeiket úsztatták ezüstös csillogásban. A nap az ég alján tanyázott, utolsó meleg csókjait a földre bocsátva, mint jó anya alvó gyermeke orcájára. Csakhogy ezen a tájon nem ült béke, sem nyugalom, hisz két ártatlan teremtést üldöztek, mintha veszélyes gyilkosok lettek volna, pedig nem volt más bűnük, csak a szerelem.

Sok nehéz pillanaton átsegítették már egymást és ennek nem lehet most vége, hisz ifjú bőrüket még a dér sem csípte meg és oly sok boldogság vár még rájuk. Ám családjuk már másnak adta szeretetüket. A lányra valahol egy gazdag, ám idős báró várt, a fiút pedig már hercegnőhöz ígérték, mivel ő maga is nemes származású. Most mégis egymásért küzdenek, s vele az életükért, ledobva a családi rabigát és felrúgva minden engedelmességet.

Azonban az ő erejük is véges, lábaik már roskadoztak alattuk, csak akaraterejük lökte előre testüket, de üldözőik egyre közelebb kerültek hozzájuk. Hiába vad ellenállás, hiába minden keserű könny, az atyai szív nem lágyul meg ezektől, főleg, ha busás hozományra és jó kapcsolatokra tehet szert, csupán annyi áldozatért, hogy gyermekét másvalakinek adja.

Itt már nem győzhetett a józan ész, itt már nem győzhettek az igaz érzelmek, csak a pénz és a hatalom. Hirtelen még a természet is ellenük fordult, mert megnyitotta előttük óriás száját, borzasztó mélységeket tárva fel szemüknek, s még közelebb hozva végzetüket.

A szakadék óriási volt előttük, a nap is letűnt már az égről, s a sötét égi függönyön megjelentek az első csillagok. Mindketten csak álltak és néztek az előttük elterülő semmibe, melynek halovány színei összefolytak szemeik tiszta vizében. Innen már nincs visszaút...

- Mi lesz most velünk?- zokogta a hajadon, s karjaival körülfonta kedvese nyakát. A fiú nem tehetett mást, csak szerelme nádszál derekát átölelve magához szorította őt, majd a füleibe súgta:

- Velem akarsz maradni mindörökké? Hajlandó vagy velem jönni bárhová?

- Ahová csak akarod, én veled tartok, csak ölelj még kérlek!- rimánkodott a leány.

- akkor gyere velem a halálba!- szólt elszántan az ifjú.- A túlvilágon velem lehetsz mindörökké és nem kell többé a szüleink elnyomása alatt élnünk. A magunk urai lehetünk, csak át kell lépnünk az élet küszöbét és helyet keresnünk a másvilágon.

A lány a szavak hallatán még sűrűbben hullatta könnyeit, de ezek már nem olyan könnyek voltak, mint amelyek azelőtt vörösre festették orcáját. Váratlanul egyetlen, utolsó forró csókban forrt össze mindkettőjük teste és a tündöklő holdfényben leléptek az élet színpadáról, s zuhantak a szerelem édes vermébe. A völgyben angyalok vártak rájuk, hogy megfáradt lelküket felvigyék a mennyországba.

Odafent végre megkaphatták jól megérdemelt boldogságukat, távol szüleik rémuralmától, távol a hazától és messze minden sanyarúságtól. Mindent hátrahagytak és elfeledtek, amit valaha is átéltek és Isten oltalma alatt megkezdhették örökké tartó nászukat.