fejezet.
Meglepő találkozás.
By John Weeler
Őfelsége Warrior hadihajója. 20 ágyú 140 lélek. Útban Port Royalból Londonba.
- Gyönyörű az óceán nem igaz kisasszony? – kérdi egyetlen utasát Robert MacInthos kapitány. Miközben aprónak számító hajója fedélzetéről nézi az előtte hullámzó tengert. Arcát a szélbe tartva élvezi annak érintését, a hajó halk neszezését. A kötélzet az eresztékek szüntelen ropogását, és a halk morajt, ahogy a hajó orra a tenger hullámait szántja. Hosszú és kimerítő út áll előttük. Míg Londonba szállítják a hölgyet. Hogy miért is van erre szükség? Ezt MacInthos nem tudja, és mivel katona nem is érdekli. Csak Őfelsége parancsa számít.
- Láttam már eleget kapitány. – felelte a szőke dáma. Nem igazán nyűgözte le az óceán. Legalábbis erről a hajóról nem. Halkan csak magában morogva a kabinja felé indul. Persze ez is a legrosszabbkor jött. Nem is lehetett volna másként. Na bumm. – gondolkodik a nő. – Tessék lejár az idő erre nem elcipelnek. Mit mondok majd a páromnak?- Füstölög miközben lassan egy apró legyezővel hűsítve magát– elvégre úrinő – visszasétál a parancsnoki állásba. Kedvesen viszonozza a parancsnok félszeg mosolyát. Hát igen ő nem tudhatja, hogy miért is ilyen morcos, mikor élete nagy lehetősége előtt áll. Hisz az Uralkodó szólította, és a flotta leggyorsabb hajóját küldte érte. Nagy cucc. Még hogy gyors…… Ha ha ha….. lassú csiga.
Na mindegy. Azért kedvesnek kell lenni ezzel az emberrel, hiszen egy pár hónapig össze lesznek zárva. A nő szintén a hajók rég hallott neszeire kezd figyelni, hiába, na régen volt már mikor kimozdult otthonról. Feltekint a kecses árbocokra a kosárban figyelő őrszemre, majd a parancsnokhoz fordul. Ezúttal meg is nézi magának, a fiatal kora ellenére eléggé viharvert tisztet. Arcán a hosszú forradást, szemeit, melyben akár el is veszhetne oly sötét kútszerű. Mindig ugrásra kész, macskaszerű mozgását, és az angol tisztekre jellemző fehér jellegtelen parókát. Na ez sem változott.
Mi hírek otthon kapitány? – szól bársonyos hangon a nő – Oly hirtelen elhoztak, hogy nem volt időnk társalogni. – a férfi arcán néhány izom megfeszül, majd kimérten válaszol.
Franciaország és mi hadban állunk. Csak ennyit tudok. A hírek szerint fel akarják fejleszteni Port Royalt. Ezért kell önnek velünk jönni. De ezt valahogy nem igazán …… Na mindegy kisasszony a politika nem való egy ilyen finom hölgynek.
A nő elnyom egy gúnyos mosolyt, majd egyszerre fordul a parancsnokkal az őrszem felé.
- Vitorla a szél felőli oldalon!!! – jő a kiáltás.
A kapitány gyorsan lép a korláthoz, mikor a dáma megáll mellette, kicsit meglepődik. A lány hamarabb fordul a jelzett irányba, mint ő maga. Mintha jól ismerné a tengerészeti szakzsargont….. Szeméhez emeli a látcsövet. A távolban a fehér tömeg egyre nagyobb- nagyobb, mígnem már a vitorlák alatt lévő hajó karcsú testei is látni engedi magát és az árboccsúcsra, lassan felkúszik a francia trikolor.
- Franciák. – szól a kapitány, egy másodpercre a nő arcára néz, de félelmet nem lát rajta, csak enyhe csalódottságot. – Kisasszony legyen szíves, menjen a kabinomba. Mr. Lauri le bírjuk hagyni?
- Nem uram.
- Mindenki a fedélzetre!!! Ágyúkat készenlétbe!! – kiált a tiszt. Majd értetlenül a még mindig a korlátnál álló nő felé fordul – Kisasszony nincs szükségem egy nőre, amikor csatára készülök. Menjen a kabinomba. Mr. Laytauer majd oda kíséri önt és vigyáz magára.
Ezzel a mondattal őfelsége kapitánya teljes figyelmét a közeledő ellenfélre, és saját hajójára összpontosítva meg is feledkezik az utasáról. De még az őrről is, aki pedig egy ideje már szilajul üvöltözik az árbocról. Lassan eme szavak is eljutnak a tiszt füléig.
Köd a szél alatti oldalon.
Mr. Lauri. Milyen hajó közeledik?
Fregatt uram. Legalább 60 ágyúval, és sokkal gyorsabb, mint mi uram. – jön a gyors felelet.
Kormányos! Irány a köd! – szól a kapitány. Majd csak magában hozzá teszi – ha már nem győzhetünk, majd elbújunk. Csak elérjük azt az átkozott ködöt.
A kis hajó gyors fordulója kibillenti az egyensúlyából az óvatlan felkészületlen embereket, köztük Mr. Laytauer másod tisztet is. Mikor a katona megkapaszkodik, meglepetten tapasztal egy erősen közeledő valamit szemből. Valószínű, hogy ha egy egész ágyú jön, szembe nem lepődik meg úgy, mint mikor a hajó törékeny utasának ökle az arcába vágódik. Majd csendesen elalszik. A hölgy lázas tevékenységbe kezd. Halkan de jól hallhatóan káromkodva. Egy bizonyos elátkozott hajóra kívánva a háta mögött trappoló francia hajó teljes személyzetét, de még az őt óvni készülő angol katonákat is.
- Persze ilyenkor nincs itt az az átkozott férjecském. – morog miközben nadrágban, zubbonyban, kardal az oldalán kilép a fedélzetre, és hátra néz.
A mögöttük haladó hajó orrán apró füstpamacsok rebbennek fel, majd pár perc és az ágyúk dörrenése is hallhatóvá válik, majd a lövedékek fütyülése. A nő elmosolyodik. Rég hallott muzsika. A következő sorozatra már faforgácsok repülnek szét a Warrior hajszolt testéből, helyenként a vitorlákat átlyukasztják a lövedékek. Az üldöző egyre nagyobb, majd lassan egy cseppet a szél felőli oldal felé fordítja orrát. A nő ismét kinéz a korláton. Látja a hajó nyitott ágyúállásait, a benne sötétlő ágyúk torkolatát.
- A szél felőli oldalon kerül minket. Mindenki a szél felőli oldalra!!! Kormány Három fok jobb! Jobb oldal SORTŰZ!!!! – üvölt a nő.
A kis hajó kapitánya arra lesz figyelmes, hogy bár ő nem szólt egy szót sem, de hajója a jobb oldalát a támadó felé fordítja, majd megrázkódik, amint a jobb oldali ágyúk sortüze végigsöpör rajta. De ki adott erre parancsot? Ez fordul meg a fejében miközben a becsapódásokat, figyeli. Ekkor ismét meghallja a kibic hangját.
- Tölts újra!!! – kiált a nő minden idegszálával a másik hajót figyelve, észreveszi azt, amit keres. Nem is habozik kihasználni az alkalmat - Hullámháton tűz! Kormányt egyenesbe!! - szól a másodtiszt ruháját viselő utas.
AZ UTAS!!! Igaz hogy nem a nyolcadik, de akkor is csak egy utas. És az utolsón lenne a hangsúly. HOGY jön egy finom úrinő ahhoz, hogy csatában, amúgy kalózosan vezessen egy hajót, méghozzá nem is rosszul. A francia hajón is enyhe meglepetést okozott ez eddig menekülő angol hirtelen manővere és két túlságosan is pontos sorozata. De eddigre már ők is jó pozícióba kerültek. Eldördülnek az ágyúk, csípős lőporfüst borul a fregattra. Majd eme füst nem oszlik fel. Köddé válik.
A Warrior elérte a ködöt, de még mindig túl jól látszik. Ekkor érik az első csáklyák. Majd lassan tehetetlenül a másikhoz húzzák. A francia matrózok átugrálnak a fedélzetre, és bizony meg is lepődnek amikor egy nadrágban leledző hölgy ádázabbul fogadja őket mint egy tucat katona. De ez bizony az angolok figyelmét is felkeltette, ahogy a nő mozgását figyelték, rá kellett jönniük, hogy ez minden csak nem védtelen, és úri. A tetejében harc közben énekel….. Kalóznótát. Az ágyúk dörgésének zaját átveszik a muskéták pukkanásai, és a kardok csörgése. A Warrior lassan de biztosan elveszti a csatát, de a kalóznóta még mindig rendületlenül szól a hajó parancsnoki állásában, ahol a kapitány és utasa különös táncot lejtve hadakozik az ellennel. Az őrrel a vele tusázó francián kívül senki sem foglalkozik. A katona ledobja ellenfelét, majd felpillant, tudja a helyzet reménytelen. A csata elveszett. Mintha csak kétségbeesése szülné a látványt, ijesztő közelségben egy hajó homályos alakja bontakozik ki a ködből. Részletei elfolynak, mintha nem is valódi lenne. Egy kísértet. Biztos értük jön. Majd ez viszi őket oda ahol, ezután hajóznak majd. Lemondóan szemléli a felzárkózó árnyat, a nyíló lőréseket, a megjelenő ágyúkat. Bár ezen már kicsit elcsodálkozik. Majd az árbocrúd végére felkúszó halálfejes lobogót. Felismeri a hajót, rémült sikolyát elnyomják az újonnan érkezett ágyúinak dörrenései, amint végigsöpör a francia fregatt fedélzetén. Mindenütt fadarabok, helyükről kiszakadt ágyúk repkednek, a sérültek sikolyát hangos, félelmet keltő csatakiáltás nyomja el. Még egy és még egy sortűz söpri végig a francia hajót. Mielőtt viszonozhatnák a tüzet csáklyák, hasítanak a ködös levegőbe árnyalakok, lendülnek a másik fedélzetére, ádáz gondozatlan emberek. Az újonnan jött beszállt az ütközetbe.
A franciák eleinte nem is tudták mi történt, kik és miért rohanták meg a hajót. Aki tudta, bőszen imádkozva vetette a kereszteket, és mindenféle démonokat meg megadást emlegetett a fékevesztett banda láttán.
A Warrior parancsnoki állásán a két egymásba kapaszkodó, egymás hátát védő alak figyelme egy pillanatra sem lanyhulhat, de mégis.
- Ki a jó isten maga?? – üvölti a kapitány, utasának, miközben átszúr egy matrózt.
-Most nem alkalmas. – jön a felelet, a hölgytől, aki bőszen kardozgat egyszerre két ellenféllel – Lenne itt a férjem…. Megnézhetnétek magatokat…..
- Ki a fene a maga férje, hogy megijednének tőle? -. jön a szemtől szembeni kérdés, miközben elszúrnak egymás válla fölött.
- Hosszú történet….. – szól a nő. Majd egy pillanatra megdermed, fülét ekkor üti meg a közeli ágyúdörgés hangja. Meglepetésében felkiált. – A Gyöngy.
- MI!!!!!!! – jön a válasz – KALÓZOK!!!!! MÉG EZ IS!!! – üvölt a kapitány. Felmerül benne a gondolat, hogy így akár fel is adhatja a harcot, meg néhány kérdés is, de azt majd később ha túlélik felteszi a hölgynek. Még ő sem képes ágyúszóról felismerni egy hajót….
A nőt meglepetéséből egy térd, majd egy könyék ébreszti. A padlóra zuhan az ütés erejétől, nyakába kapja a késsel hadakozó matrózt, kitámasztja a pengét majd felüvölt.
- BARBAROSSA!!!!!
Hirtelen a derült égből egy súlyos test zuhan a matróz mögött a fedélzetre. A francia katona felocsúdni, védekezni sem képes, mikor felemelik a nőről, és kardot kap a hátába.
- Igen felség? – szól a frissen érkező. A Warrior kapitánya nem igazán hisz a szemének a szakadt ruhás hatalmas karimájú, tolldíszes kalapot és piszkos szürke, ritkás szakállat, valamint majmot viselő alak láttán. Jól tudja ki ő. Ki ne tudná az utolsó itteni kalózhajó egyik kapitányának kinézetét, és ez felségezi az ő utasát!
- Hol hagyták már megint Jacket? – kérdezi a nő.
- Mrs. Turner ne nézzen így rám. – jön, a válsz, miközben a kalóz felsegíti a nőt, és csak mellesleg lelő egy franciát, és ezen még jót is vidul. – Ellopták tőlünk. Ezúttal nem mi hagytuk el. Mit csinál ön itt? Miért nem nekünk szólt, ha hajózni támadt kedve?
- Ne viccelődjön Hector. – szól a nő, lassacskán kifogyva az ellenfelekből. – Ki a fene lopná el Jack Sparrowt ?
- Ők. – jön, a válsz, egy vádló újmutogatással a francia fregatt felé.
A Warrior kapitánya leengedi a kardját. Döbbenetében, szinte megbénul, ez a nő kérdőre vonta, sőt leszidja az egyik legnagyobb kalózt, és még csak ki sem kap érte. Ki a fene lehet ez a nő? Vagy a férje? Férjnél van??? Mióta? Töpreng a kapitány, miközben a francia hajóról lassan az övére szorul mindenki. A franciák és a kalózok is, így enyhén túlzsúfolttá válik a nem épp ekkora forgalomra tervezett fedélzet. A döbbent kapitány az égre emeli a tekintetét, majd nem hisz a szemének… Nem egy angyal az már biztos… filózik a katona a főárboc körül keringő kötélbe csimpaszkodó alak láttán. Az alak egyre nagyobb majd a vitatkozó felek, közé csöppen, épp mikor ismét holléte felöl, kezdtek érdeklődni.
- Itt. – szól megtántorodva – Pedig nem is ittam….. Hector ott akartál hagyni?
- Jack Jack, szerinted mit keresünk mi itt? Tán őt? – bök a nő felé – Neki elég a férje is.
- Tényleg – szól a tántorgó érkezett – hol van a drága William Elisabeth? –kérdi.
Idő közben a fedélzeten kicsit ismét nőtt a zsúfoltság, bár ezúttal a fene tudja honnan előkerült alakok következtében lett szorultabb a helyzet. Mármint a franciáknak. A köd lassan eltisztul, és szózat hallatszik a menyből, vagy inkább csak az árbocról.
HAJÓ!!!!! VÁÁÁÁÁÁÁ!!!!!
Ha jól hallom megjött a drága Will. – mosolyog Elisabethre Jack.
A …… a….. a….. – dadog a Warrior kapitánya miközben a hajó bal oldalát, bámulja, eléggé hitetlen szemekkel, keresztetek vetve ezer szám pedig eddig nem is volt vallásos, csak babonás ember.
Ahogy a sikolyok számát hallom biztosan. – morran Elisabeth. – de jól elkésett..
A……. a……. a….. a…… - nyekereg a kapitány. Tehette ő és emberei, valamint a franciák is, mivel eddigre mindenki megdermedt, leszámítva a kalózokat, akik hajótestből kiemelkedő alakokkal kezeztek, és a hajónak integettek.
A…….. a….. a…. a…
Barbarossa rosszallóan fordul a dadogóssá vált tengerész felé, nem igazán értve mi baja van neki. Közben csak futólag odapillant a kötélen Tarzanmód érkező alakra.
- Üdv Mr. Turner. – veti oda. – Kicsit elkésett a szíve hölgyét már megmentettük. – dühösen a még mindig dadogó alak felé fordul – Igen a Bolygó Hollandi és akkor mi van?
Mindeközben az immár magát nagyon szerencsétlennek érző MacInthos kapitány kerek szemmel nézte végig amint utasa és a Bolygó Hollandi kapitánya szenvedélyesen egymás karjába borult.
Elisabeth Jól vagy? – kérdezte Will Turner a szívtelen fráter.
Hol voltál eddig? – jött a kérdés.
- Segíthetünk még valamit? – ez már a társaság – angol tiszt – miatt kissé feszengőssé vált Sparrow és Barbarossa kérdezte.
Ön férjnél van? – jutott szóhoz a kapitány.
A fregattal mi legyen? – kérdezte Gibbs.
Elisabeth egy pillanatra körbe nézett, majd drága Willjét megcsókolta és megszólalt, mint a rangidős vagy mi a szösz.
- Igen férjnél. Ő a férjem. – mutatott a nevezettre – Ti még várjatok. Ti meg maradjatok nyugton. – szólott a nő, előbb a két kalózhoz, majd díszes kompániájukhoz intézve szavait. A folytatást, melyet a Warrior kapitányával akart megbeszélni, nem tudta mivel a kapitány eltűnt. Majd előmászott kissé szakadt kabinjából és megszólalt.
- Hát hölgyem akkor mégsem jön Angliába. De mit is mondott ki az ön férje? – kezdte az enyhén ideggyenge tiszt.
- Ő. – mutatott Elisabeth a férjére.
- Az Ön férje a Bolygó Hollandi kapitánya?????– az urakhoz viszont lenne egy kérésem. – Szól a Gyöngy két kapitányához.- Még hogy ez a férje? Tényleg ő az?
- Igen de mondja, már mit akar a Fekete Gyöngytől.
- A szolgálatukat kell kérnem. – szól a tiszt.
- Na jó. – morog a nő – irány Port Royal. Kapitány köszönöm az utat de visszafelé, ha megbocsát a Fekete Gyönggyel mennék. Will légy szíves hívd össze a tanácsot. Úgy tűnik kevés, lenne csak ez a két kalóz. Eltaláltam? Mr. Gibbs, a fregattot bízza Willre.
- I….. Igen.
- Felség, ha megengedi…. – szólt Barbarossa, és előzékenyen a karját nyújtotta a nő felé, miközben egy kötélbe csimpaszkodott. A lány átölelte a kalózt, és a döbbent kapitányt a kérdéseivel együtt ott hagyta.
MacInthos tekintetével követte a távozó Turnert. Még mindig nem tért magához a sokkból, mikor újabb érte. Mikor a Bolygó Hollandi eltávolodott tőlük egyszer csak fogta magát és lemerült. Bárhogy is hitetlenkedett a harc, és most már kísértetedzett kapitány az bizony, mint egy atom tengeralattjáró – bár olyat még vagy 200 évig nem gyártanak – szépen lemerült, és bizony nem csak periszkópmélységbe. Lassacskán idegein, keze remegésén, a kezdődő lázongáson uralkodni próbáló kapitány rendbe szedte hajóját, és kelletlenül bár de felzárkózott a visszafelé tépő Gyöngy mögé. Az a kedvéért és hajója szakadt állapota miatt kicsit lassított, hisz bár úgy tűnt, nem kergették…. Kísérték. MacInthos magába mélyedve bambul a Gyöngy után. A nőn töprengett. Hát nem udvarolna neki… Ilyen férjjel? Aztán meg nem mehetne vízre többé… Persze… Na de az a két, plusz egy hajónyi átokverte kalóz mi a nyavalya miatt felségezi a nőt? Igaz nemes, de csak egy kormányzó lánya… Na jó a lánya.. De nem kormányzó. Nem is alkirály nem is király. Szerinte legalábbis. Meg miféle tanácsot hívatott össze a kísértet fószerjával? Mit? A hullák és hullajelöltek nagy tanácsát? Vagy mi a jó istent? Mi lesz itt kísértetgyűlés??
A fene egye meg.. Francba a három hellyel… ezért még az is kevés, ha rögtön én lennék az Admiralitás Első Lordja. Mi a francért nem maradtam otthon? Az asszonnyal? Ja mert annál még ezek is jobbak…. Lehet, hogy szívességet kérek ennek a nőnek a férjétől… Vigye el a nejem.. az ördög helyett nekem a Bolygó Hollandi is jó… Csak vigye. Vagy én
állok kalóznak. Akkor legalább nem parancsolgatna nekem egy nő. Na mindegy.
- Tartsák a Fekete Gyöngy irányát és sebességét. – szólt hangosan a borzongó túl sok legendát látó legénységéhez. – És valaki kerítse elő Mr Laytauert! – üvölti, hisz a kapitányoknak szabad üvölteni. Vagy majdhogy nem kötelező.
AJÁNLOM AZ OLDALT
