Kaname bár barátnője már egy ideje bökdösi az oldalát, nem hajlandó figyelni. Nem érdekli az új diák, csak az, hogy minél szebb levelet, minél több érzelemmel írjon Sousukénak. Nem érdekli, hogy ki áll a teremben, füle mellett elsiklik a tanár bevezető szövege, néhány osztálytársának döbbent kiáltása, a termet megtöltő halk rettegő hangok. Azután egy hang, egy mindennél jobban hiányolt hang szólal meg, villámként vágva a lányba.

Lassan felemelkedik helyéről, szemében néhány boldog könnycsepp csillog, hisz mindazok után, hogy eltűnt mégis visszakapta. Pedig már kezdett beletörődni, abba, hogy legalább öt évig nem fogja látni. És most itt áll. Lassan indul felé, boldog, de egyben kicsit mérges is rá a legutóbbi üzenetéért.

Hozzábújik kedveséhez. Kaname érzi, az előbb lágyan a hajába túró, majd az arcára simuló tenyér érintését. Érzi, hisz hónapok óta csak erre vágyott, boldogsága ezúttal nem ismer határokat. Visszakapta őt. Érzi amint a kezek finoman, kényszerítik arra, hogy felnézzen. Belenéz Sousuke szemébe.

- Nagyon hiányoztál. Elviselhetetlen volt nélküled.- suttogja a fiú, majd lágyan, de mégis szenvedélyesen megcsókolja. Kaname, ha lehet még jobban Sousukéhoz bújik, testét átjárja a közelség miatti forróság, érzi, hogy az őt csókoló is ugyanezt érzi. Tudják mind a ketten, hogy nem fogják kibírni a nap végéig. Addig nem tudnak parancsolni vágyaiknak, eleget vártak már erre a pillanatra. Abbahagyják a csókot. Sousuke a tanár felé fordul, Kaname kezét fogva mond neki valamit, a döbbent tanerő nem nagyon ellenkezik, majd mielőtt a lány megérthetné, hogy kedvese mit mondott kiszalad vele a teremből. Nehezen, de eljutnak a kollégiumi szobáig. Bár mire oda érnek nem sok ruha marad egyikkőjükön sem. Szinte minden saroknál megállnak, hosszú egyre forróbb és szenvedélyesebb csókokat váltva, már nem csak a másik száját, hanem testét is falják. Egyre jobban kapkodják a levegőt. Most mindennél boldogabbak. Ismét együtt lehetnek, ismét érezhetik a másik illatát. Nem érdekli egyiket sem, hogy ki látja őket. Nem látnak senkit a másikon kívül. A szobához vezető útjukat eldobált ruhájuk szegélyezik.

Mire belökik a szoba ajtaját maguk mögött, Kanamét már csak melltartója és bugyija rejti, Sousuke sem áll sokkal jobban ruha terén. Egy pillanatra megállnak az ágy előtt, a fiú lassan megfordítja a lányt fogaival kapcsolva szét a melltartót, majd csókokkal árasztja el a hátát, combjait. Mikor szembe fordulnak ismét egymással Kaname megnyugodva, látja, hogy ezúttal nincsenek újabb sebek a fiú testén. Érzi amint kedvese a vállait csókolva, lassan lesimogatja melltartóját. Az ágyra dőlnek, Kaname szó szerint maga után rántja szerelmét. Már túl régóta vágytak erre az alkalomra mind a ketten. Testük, lelkük egyre sürgetőbben követeli jussát. De nem akarják ezt elkapkodni. Ennyi idő után minél jobban ki akarják élvezni a másik simogatását, érintését. Sousuke végigsimítja a lány testét, elszakad szájától, nyakát, vállait csókolja, lassan melléhez és, végigsimít rajtuk, majd ajkaival is kényeztetni kezdi őket, majd tovább halad, kedvese bőrének egyetlen milliméterét sem hagyva ki a csókok özönéből. Kaname felsikkant az érintéstől. Oly régóta vágyott már rá, és nem mással, hanem csak vele. A fiú érzi a lány teste minden érintésére egyre forróbb, légvételei, egye gyorsabbak, bár még csak simogatja, csókolgatja őt, teste egyre sűrűbben ível az ágyon, sikolyai egyre hangosabbak. Ajkai, kezei már rendszert nem ismerve egyre vadabbul kószálnak a lány testén. Kaname nem bírja tovább, de még nem akar a gyönyörnek engedni, átfordítja kedvesét. Lassan centiről centire csókolja végig az annyira hiányolt és számára oly csodás testet. Semmit sem hagy ki, minden porcikát megkóstol, keze minden millimétert végigsimít, érzi, mint reszket kedvese az érintésétől, hallja, mint veszi egyre, hangosabban és gyorsabban a levegőt. Szívverésük már legalább kétszázas, bőrük tűzforró. Nem hagyja ki a sebeket sem, míg ajkai a fiú hasát ízlelgetik, keze, lassan megszabadítja kedvesét megmaradt ruhadarabjától. Már az ő teste sem bírja tovább, vágyai egyre jobban siettetik. De kedvese ismét fölé kerül, újra végigperzseli őt, érzi amint kezei, megszabadítják utolsó ruhájától. Nincs már megállás, és nem is akarnak már megállni, elég volt a várakozásból. Tudja, hogy a fiú még játszadozna vele, de most nem akarja hagyni. Ezt már nem lehet tovább így, vágya többet, mégtöbbet követel. Érezni akarja őt, teljesen minél hamarabb. Finom kényszerrel húzza vissza az ajkaihoz, lábaival átkarolja derekát, azokkal is közelebb húzza őt. Érzi, és befogadja kedvesét, hangosan, hosszan sikolt fel, mindennél jobban vágyott már erre, pillanatra. Sousuke is hangosan felkiált, ezzel bizonyítja neki, hogy a fiú is ugyanígy érez. Lassan lábaival, minden izmával segíti a másikat, hogy ne csak ő, hanem kedvese is minél jobban élvezze a perceket. Reszkető testük csatája szenvedélyes vad, bár halogatják a beteljesülést. Eszméletük, már kihunyóban. Érzik és kiegészítik a másik mozdulatait. Sousuke ahol csak tudja, cirógatja Kaname testét, ragyogó szemekkel figyeli a lány arcának változásait. A szemei által tükrözött földöntúli gyönyört. Kaname kezei, hol kedvese hátán kalandoznak, finoman felkarcolva a bőrt, hol a kicsit felemelkedő fiú mellkasát simogatják, hol pedig a testében tomboló gyönyör miatt görcsösen szorongatják az alattuk lévő lepedőt. Most már ő is adni szeretne valamit kedvesének. A fiú légvételei egyre sebesebbek, sóhajai egyre hangosabbak, vére őrült sebességgel száguld, mint ahogy velük együtt a világ. Érzi, hogy Sousuke mozdulataival próbálja tudtára adni, hogy menyire vágyott már rá, hogy menyire hiányolta őt. Ő is ezt szeretné kedvesével tenni. Kényszeríti szerelmét, hogy hátára forduljon. Fölé hajol, megcsókolja vérvörös ajkait. Csípőjének lassú, majd a vágy növekedésével egyre gyorsuló mozgásával igyekszik szavak nélkül beszélni. Sousuke szemeit figyeli, a bennük csillogó mindennél nagyobb boldogságot és gyönyört. Kezei testét simogatják, majd csípőjére simulnak, segítve a lány ritmusát az őrjítőre fokozni, majd ujjaik összeérnek. Megszorítják egymást, kezük belefehéredik ebbe a szorításba. Kaname érzi, hogy kedvese lassan de biztosan száguldani kezd a gyönyör útjain. A saját testére és lelkére is több hullámban csap le az érzés, beharapja ajkait, de nem bírja elfojtani a gyönyör viharát, és már nem is akarja, megfeszül kedvese fölött. Egyszerre robban bennük a kéj, összeolvasztva testüket, lelküket. Hallja amint az alatta fekvő fiú levételei is felgyorsulnak, hallja kiáltását érzi, hogy teste minden porcikája megremeg, vállai megemelkednek úgy, mint az övé. Mozgása lelassul, ráhanyatlik Sousuke mellkasára. Még néhányszor végigrázza mindkettejüket a gyönyör, sóhajaik egyre ritkábbak és halkabbak. Az első vihar elvonult.

Kaname felemeli a fejét, kedvesére mosolyog, szemében sokat sejtető buja szikrák csillannak.

- Még nem fizettél meg mindenért. – suttogja, miközben lehajol, hogy ismét megcsókolja szerelemét. - Sok mindent jóvá kell tenned.

Miután Kaname és Sousuke meglehetősen sietve távoztak az osztályból, Kiyukó hangos sóhajjal az órák végén a kollégium felé indult. Zavartan kezdte szedegetni az útjába eső dolgokat, hol egy pulóvert, hol egy szoknyát, hol egy kabátot, nadrágot talált. – Nem bírták ki a szobáig. – sóhajtott, miközben felszedte igaz, csak két ujjal Sousuke meglehetősen árva pisztolyát. A gyűjtögetés eredményét egy telefon sürgető csipogásának köszönhetően ismét szétszórta. Igaz ezúttal kisebb terepen, mint a gazdáik. Felvette a földről a virgonc mobilt és beleszólt.

Ezzel a vonal megszakadt. Kiyukó Kaname szobája elé érve az onnan kiszűrődő hangok hallatán, fülig pirulva ismét megfutamodik. Orra alatt csak egy mondatot ismételget.

- Uram isten. – gondolatban eldöntötte már, hogy az első adandó alkalommal ismét leitatja Sagarát, de ezúttal legalább egy katonai kódfejtőt is magával fog vinni. Hátha akkor ért is majd belőle valamit. Néhány óra múlva, mivel a fegyver már nagyon zavarja, ismét megkísérli visszaszolgáltatni a ruhákat tulajdonosaiknak. Mivel a zajok még ekkor is hallhatók, lemond ilyen irányú terveiről. Majd holnap gondolja.

Miközben Kiyukó másodjára is Kaname szobája felé tart az Afgán hegyvidék fölött kilép az álcázásból a Mithril egyik szállítógépe. Ejtőernyős rámpája nyitva, rajta csak egy bekapcsolt védelmező áll. Markában egy apró, mindössze egy piros puszi foltos alsónadrágot, valamint egy ejtőernyőt viselő alakkal. A gép pilótája a körülötte álló katonákkal együtt a szerencsétlent vigasztalja.

Ezzel a védelmező egy baseballban a dobók által használt mozdulattal kidobja a gépből a szerencsétlen alakot.

Néhány óra múlva egy öreg afgán kecskepásztor olyan dolgot látott – pedig már sokat megélt – amit életében még soha. Egy alsógatyás alak közeledett felé, nyakában egy táblával. Szerencsétlen öreg úgy megijedt, hogy egész életében hű, és megbízható társához egy a burnusz alatt lapuló AK.- 47 – es géppisztolyhoz kapott. Mivel szeme már nem volt a régi, abban, hogy néhány jól irányzott sorozattal leküzdje a jelenést csak az anyanyelvén felé üvöltözött szöveg, akadályozta meg. Bár nem értette, hogy miért kiabálja neki a fickó a saját halálos ítéletét. Mikor közelebb ért kibetűzte a tábla feliratát is.

„Ez a férfi belém kötött és meg akarta ölni az asszonyom. Kashim.”

Az öreg elmosolyodott majd angolul pár szót szólt a rémült alakhoz. Elképzelte, hogy a felirat mennyire fog tetszeni a faluja többi lakójának.

- Ne aggódj barátom. Elviszlek egy helyre ott majd gondodat, viselik. – Mondta megnyugtató hangsúllyal az öreg. – Biztos az a hosszú hajú lány, aki a legutóbb vele volt. - gondolta közben. Csak azt felejtette el, közölni vendégével, hogy hosszabb rövidebb ideig a falu valamennyi lakója harcolt Kashim mellet, és eléggé megkedvelték a „mini darálót”, - bár idő közben megnőtt - valamint az őt meglehetősen brutális módszerekkel kordában tartó társát. / mint tudjuk az afgán gerillák nem csak harcias, de hálás népség is./ Az úri emberrel többé senki sem találkozott.

Köszönet lektoromnak a segítségért / amúgy a nővérem Kata/ áldozatos munkájáért, ösztönzéséért, beledumálásaiért, meg mindenért, amivel a mű létrejöttét segítette, beleértve, hogy megismertetett a sorozattal.

Remélem a következőt is így fogadjátok majd. Hamarosan készül.

Kritikát, megjegyzést, hozzászólást a következő címre kérem: kerekes81@freemail.hu

Köszi. John Weeler.