4. Rész: Összeáll a kép

Hiei biztos volt benne hogy Kuramában megbízhat, szíve mégsem lelt nyugalomra. Hisz ha a rókadémon rájött, hogy hova is oson ki szinte minden este, akkor más is könnyen felfedezheti. Pedig azt hitte elég figyelmes volt, de tévedett…

Egész napját a szobájában töltötte, gondolataiba merülve. Délután Kurama kopogtatott ajtaján és lépett be hozzá. Jól tudta, hogy a démon már számított érkezésére. Leült vele szemben és kíváncsian fürkészte a hol rá pillantó, hol lesütött karmazsin szemeket. Hiei mindent el akart mondani neki, hogy lelkén kicsit könnyítsen, de nem tudta, hogyan is kezdje el.  Majd végül a beszédre nyitotta száját és a szavak dőlni kezdtek belőle. Mindent elmesélt barátjának, az elmúlt majd fél évről. Az emléke mind filmként peregtek a szeme előtt és így minden apró részlet kezdett világossá és érthetővé válni…

Minden akkor kezdődött, mikor Yusuke megjelent az alvilágban Hiei-t keresve. Csak kapkodva mondta el, hogy miről is van szó, így a démon nem értett belőle sokat, de követte barátját. Koenma elé siettek, mert a világ újra megmentésre szorult és természetesen kellett a régi csapat. Hiei kelletlenül hallgatta végig a történetet, míg Kurama, Yusuke és Kuwabara feszülten figyeltek.

- Köszönöm hogy eljöttetek. Nem hívtalak volna titeket, ha nem lenne nagy a baj, de attól félek, most valóban komoly veszély fenyeget….

Koenmán látszott hogy nem viccel, sugárzott róla a félelem. Szavait félve ejtette ki, nehogy csak attól. Hogy beszél róla már be is teljesednek.

- Tudjátok, vannak legendák, vagy inkább jóslatok, amiknek nagy az esélye, hogy be fognak teljesedni. Nemrég lett felhívva rá a figyelmem, hogy egy igen csak aggasztó jövendölést találtak nem rég. Utána néztem és… minden jel arra mutat, hogy…

Koenmának nehezére esett folytatni, mert belegondolt mondandójának lehetséges következményeibe. Hiei viszont már eléggé unta a dolgot és idegesen fészkelődni kezdett.

- mindez igaz. Úgy néz ki még ebben az évben, összeállnak a csillaguk úgy, hogy megnyitnak egy ösvényt, amit eddig takartak. Ezt a Végzet ösvényének is hívják, és ha egyszer feltárul… minden rosszra fordul. A végzetnek van egy kiválasztottja, aki azért született erre a világra, hogy ha eljön a megfelelő pillanat teljesen átalakulva a világ ellen forduljon. Nem kímélve senkit és semmit el kell, hogy pusztítson mindent, ami csak létezik… És ez ellen, ha akarna se tudna tenni semmit…

Koenma elhallgatott és eddig lesütött tekintetét a srácokra emelte, akik most megdöbbenve néztek vissza rá. Nem is igazán a hallottak váltották ezt ki belőle, hisz már annyi ilyen történetet halottak, hanem az, ahogy Koenma viselkedett. Egész lényéből sugárzott a félelem, a kétségbeesés és a tehetetlenség. Kurama volt az első, aki összeszedte magát és szólásra nyitotta száját.

- Biztos vagy benne hogy ezúttal a jóslatok nem tévednek?

Koenma bólintott, a rókaszellem pedig aprót sóhajtva folytatta.

- Akkor nekünk most meg kell találnunk ezt a személyt és megakadályozni, hogy amit mondtál bekövetkezzen…

Yusukéék némán összenéztek, majd Kurama kimondta, amit szavak nélkül határoztak el.

- Rendben, akkor mondj még el minden, amit tudsz erről a személyről és már megyünk is.

Koenma hálásan pislogott rájuk, majd minden időhúzás nélkül elmondott mindent, amit csak tudott.

- Egy lányt kell keresnetek, akinek fekete szárnyai vannak, a neve Kiri. Ő hordozza magában a pusztítást, ha eljön a perc, mikor át kell alakulnia, ő már nem ugyanaz a személy lesz. Nem biztos, hogy ő már tudja hogy ki is valójában, de hamarosan rájön, és vagy el kezd menekülni, vagy pedig büszkén várja a végzetet. Ne tévesszen meg titeket, ha egy kedves és szeretnivaló lénnyel is találkoztok… meg kell őt ölnötök, vagy a világnak vége.

Koenmának is nehéz volt elfogadni a puszta tényt, hogy csak ez a választásuk van, de nem tehettek ellene semmit.

Yusuke, Kuwabara és Kurama elbúcsúzott a családjától és elindultak az alvilágba. Alig értek át az átjárón, Hiei máris tőlük az ellenkező irányba indult el. Yusukéék kérdőn néztek utána.

- Hiei te hová mész?

A démon megállt, de nem fordult meg, csupán vállai felett szólt vissza.

- Semmi kedven egy szánalmas lányt hajkurászni…

Yusuke dühös lett és határozott léptekkel indult meg Hiei felé.

- Elment az eszed? Hallottad jól mit mondott Koenma… és láttad milyen állapotban volt… nem hagyhatsz csak úgy itt minket.

A démon csak megrántotta vállait és továbbindult.

- Akkor vegyétek úgy, hogy én erre keresem… majd hamarosan visszajövök…

Nem, várta meg a választ, mint a villám úgy tűnt el a szemük elől. Yusuke már indult volna utána, de Kurama megállította.

- Hagyd, úgyis visszajön… tudod milyen önfejű tud lenni.

Hiei irdatlan tempóban szelte keresztül a vidéket. Olyan helyet keresett ahol egyedül, lehet, hisz nagyon nem vágyott most társaságra. Hamar megtalálta a legalkalmasabb fennsíkot erre a célra és az elkövetkezendő 3 napot ott töltötte, majd visszaindult barátaihoz. Útja azonban nem úgy alakult, ahogy ő szerette volna. Megérezte a frissen kiontott vér szagát, és ettől azonnal megállt, majd keresni kezdte a forrását. Hamar rátalált arra a bizonyos helyre, ahol seregnyi szörny vett körül valakit, akit ő még nem láthatott. A dögök, amint megérezték a hívantlan vendéget, arra kapták fejüket.

- takarodj innen törpe… nem kapod meg őt, már a miénk, az erejével együtt.

Hiei nem értette miről beszélt a valószínűleges bandavezér, de nem is érdekelte. Nem volt hajlandó eltűrni, hogy így beszéljenek vele. A szempillantás alatt ott termett köztük és kíméletlenül kaszabolni kezdte őket. De észrevette, hogy nem csak az ő csapásaitól hullnak a szörnyek. Mikor már egy sem volt életben körbepillantott és legnagyobb meglepetésére egy lánnyal találta magát szemben. Néhány pillanatig némán nézték egymást, majd a Hiei azon kapta magát, hogy már egyedül áll a tett helyszínén. Értetlenül kapkodta körbe a fejét de, hiába kereste őt. Hamar megunta az ácsorgást és mintha semmi sem történt volna tovább indult. Barátaihoz érve nem szólt nekik egy szót sem a történtekről.

Yusukéék egy egyszerű kis hétköznapi háznak kinéző helyen szállásolták el magukat. Az egészben a különleges csak az volt, hogy rendelkezett egy olyan helységgel ahonnan képesek voltak az alvilágban bizonyos helyekre teleportálni, ezzel segítve dolgukat. Hiei szokásos morcosságával csatlakozott hozzájuk, majd kezdetét vette a keresés. Már két hét is eltel, de semmit sem találtak. Hiei viszont gyakran érezte annak a lánynak az illatát.

Egyik este már nem bírta tovább és társaitól újra elszakadva követte érzékeit. Hamar rá is talált és már meg sem lepődött hogy a lányt újabb sereg szörny veszi körül. Most is beszállt a harcba, de most nem engedte, hogy ő csak úgy eltűnjön, mint a múltkor. Megragadta a lány karját, aki értetlenül pislogott rá, majd tekintetében különös fény lobbant, és Hiei már csak egy rántást érzett. Ebben a pillanatban eltűnt lába alól a talaj és süvítő hangok ütötték meg fülét. Lenézett és döbbenten tapasztalta, hogy valóban a levegőbe emelkedett, majd a lányra, aki most erősen tartotta őt és fekete szárnyakon lebegett. Már épp megszólalt volna, mikor a süvöltő hangok újra erősödni kezdtek és most nem volt a lány elég gyors, így a nyílvesszőzápor beterítette őket. Mindketten sok sérülést szereztek, de Hiei rosszabbul viselte. Hamar rájött hogy a nyilak méreggel voltak átitatva. Érezte, ahogy teste egyre gyengül. A lány kissé kétségbeesetten nézett le rá, majd újra leereszkettek a földre. A célba ért nyilak azonnal elporladtak, csupán mély nyomuk látszott meg. Hieit a hátára fektetve rakta le a földre, majd kiegyenesedve nézett szembe újabb támadóival. Tudta jól, hogy ha nem segít a fiúnak, meghal, így nem is tétovázott sokáig. Bár már ő is gyengébb volt, hamar leterítette ellenfeleit, majd Hieit nagy nehezen újra karjaiba véve felemelkedett és elsuhant…

A démon láza felszökött, hiába látta el tisztességesen sebeit a lány. Rémálmok kezdték el gyötörni, melyekből hangos üvöltéssel ébredt és hirtelen ült fel fekhelyén. Teste azonnal a tudtára adta, hogy nincs minden rendben és egy puha női kéz is visszatessékelte őt fekvő helyzetbe.   Hiei értetlenül nézett körbe és mikor eszébe jutottak a történtek azonnal eszébe jutott a kérdés, amit nem tudott már feltenni.

- Ki vagy te?

A lány fáradtan elmosolyodott és kissé eltávolodott a démontól.

- nem vagyok benne biztos, hogy tudni akarod… a nevem Kiri…

Hiei szemei tágra nyíltak. Sejtette, hogy ez lesz a válasz, de így hallva mégis nehéz volt elhinni. Tekintetével kardját kereste, amit a lány is észrevett és egy újabb fáradt mosollyal jutalmazott.

- a kardod itt van a sarokban, de szerintem még ne nagyon ugrálj, ahhoz túl gyenge vagy.

Hiei meglepődött ezeken a szavakon, de azt ő is érezte, hogy a lánynak igaza van. Tisztában volt vele, hogy ott fekszik, alig pár méterre a likvidálandó személytől, de képtelen volt bármit is tenni. Lehunyta szemeit és álomba merült.

Mikor újra felébredt, már egyedül volt a barlangban. Körbenézett és megtalálta kardját abban a sarokban ahol a lány mondta. Megpróbált felállni, de ez igencsak fájdalmas műveletnek tűnt. Mire feleszmél, újra magán érezte az óvó karokat, és felpillantva szembetalálta magát Kirivel, aki most igyekezett felsegíteni őt. Amint ez sikerült a lány hátrált pár lépést és kérdőn nézett a démonra. Hiei szavak nélkül is megértette a kérdést: „Most mit akarsz tenni?”

Ő maga sem tudta a választ a kérdésre. Tudta hogy Koenma világosan parancsba adta hogy amint megtalálják, végezzenek vele, de most mégsem volt erre képes. Ő, aki eddig egy zokszó nélkül bárkit elintézett volna, most tétovázott, maga sem tudta miért. Különös érzések kavarogtak benne és csak merőn nézte a lányt. Kiri nagyot sóhajtott és elfordult tőle. Érezte, hogy a démon vívódik, és kissé félt megtudni a végeredményt. Hiei feladta a megerőltető gondolkodást és elindult a tőle nem messze lévő hőforrás felé, majd leült annak szélében emelkedő szikladarabra. Kiri kissé megkönnyebbülten indult el a kijárat felé, de mielőtt még belépett volna az oda vezető folyosóba visszaszólt Hieinek.

- Nyugodttan elmerülhetsz a forrásban, jót fog tenni… én hozok valami élelmet.

Válaszra sem várva indult tovább. Hiei nem tétovázott sokáig, kihasználta hogy egyedül lehet, ledobálta ruháit és nyakig merült a forró vízben. Minden tagjának jól esett, szinte újjászületett tőle. Egy jó félóra ücsörgés után kikecmergett, majd megszárítkozva felöltözött. Kiri is hamarosan visszatért, kicsit lahangoltnak nézett ki és csak néhány gyümölcs volt nála.

- ez tartott olyan sokáig.

A lány elmosolyodott Hiei gonoszkodásán, majd fáradtan lehuppant saját fekhelye mellé, és már nem tudott magában tartani egy fájdalmas szisszenést.

- tudod elég nehéz így bármit is csinálni, hogy mindenki meg akar ölni…

Fentebb húzta fölsőjét és megvizsgálta a vágást, ami az oldalán húzódott végig. Nem volt túl mély, de azért elég fájdalmat okozott. Hiei döbbenten nézte végig, ahogy a lány végighúzza egyik kezét a seben, és az lassan kezd összeforrni. Azonban már nem volt ideje reagálni erre, mert megszédült és épphogy csak el tudott evickélni fekhelyéhez. Soha nem érezte még magát ilyen nyomorultul és ettől kicsit ingerült is lett, de nem tudott mit tenni.

Az elkövetkezendő két napot szinte végig aludta, de mikor ébren volt azon elmélkedett, hogy mit kellene tennie, de mindig csak arra jutott, hogy nem akarja megölni a lányt… Egyik reggel, ahogy kipattantak szemei, már érezte hogy teste végre visszanyerte eredeti állapotát. Felült és tekintetét körbejártatta a barlangban. Meg is találta hamar, amit keresett. Kiri saját fekhelyén aludt, mit sem törődve azzal, hogy valaki ott van még rajta kívül és az illetőt, nem igazán nevezheti barátjának. Hiei egy darabig nézte őt, majd határozott. Felállt, magához vette karját és úgy, hogy vissza sem nézett elhagyta a barlangot.

- hol voltál már megint ilyen sokáig??????

Yusuke ordibálására ébresztette fel a többieket is. A fiú a most érkező Hieiel szemben állt és épp megpróbálta jól helyre rakni a démon, nem túl sok sikerrel. Hiei csak egy dühös morgást hallatott és becsapta maga morgott szobája ajtaját.

Kurama csak megrázta fejét, tudta jól hogy Hiei nem szereti, ha kérdőre vonják, de már őt is zavarta, hogy a démon ilyen sokszor ott hagyja őket.

Újra kereséssel teltek a napok, de Hiei hiába volt barátaival, gondolatai máshol jártak. Sokszor érezte Kiri illatát, de nem szólt róla senkinek. Napról napra egyre jobban vágyott rá hogy újra találkozzon a lánnyal. Hiányoztak neki azok a csodás fekete szemek. Nem értette, mi van vele, de vágyott rá hogy újra lássa őt. Egyik este mikor már a többiek mind elaludtak kiosont hát és kereste Kirit. Egy pillanatra megdermedt, mikor megcsapta orrát a lány vérének szaga. Tempóját még jobban felgyorsította, majd mikor megérkezett a keresett helyre, egyetlen szó nélkül kaszabolta le a támadóit. Kiri a földön feküdt és több sebből is vérzett. Hiei mellé térdelt, majd a karjaiba vette és mielőtt még a lány megszólalhatott volna, már vitte is őt a barlang felé.

Ott letette őt fekhelyére, és szemügyre vette sebeit. Kirit azonban most sérülései érdekelték legkevésbé.

- Miért jöttél vissza?

Hangja elég gyenge volt és szeme is kezdett már elhomályosodni. Hiei lesütötte tekintetét, úgy válaszolt.

- nem tudom… úgy éreztem vissza kell jönnöm.

A lány elmosolyodott és megsimította a fiú arcát, aki ettől igen csak meglepődött. Maga sem tudta mit miért tesz, de közelebb hajolt a lányhoz és megcsókolta…

Meglepődve saját tettén húzódott távolabb és nézte azokat a csodás fekete szemeket. Összeszedte magát és nagy nehezen megszólalt.

- el kell látni a sebeidet…

Kiri elmosolyodott.

- bajba fogsz kerülni miattam… menj inkább vissza a barátaidhoz én rendben leszek…

Hiei ellenkezni próbált volna, de azoknak a csillogó szemeknek nem tudott ellenállni.

- de biztos, hogy…

- ne aggódj, én jól vagyok… köszönöm hogy visszahoztál ide, de most menj…

Hiei nagy nehezen felállt és elindult, de csak nagy erőfeszítések árán sikerült elhagynia a barlangot. Szívében vad csatát vívtak az érzelmek, melyek között fel kellet fedeznie néhány újat is. Nem értette mi ez az egész, de várta, hogy újra eljöhessen ide és megbizonyosodhasson arról, hogy Kiri jól van.

Eljött a másnap este is és ő gondolkodás nélkül kelt útra. Meg sem állta barlangig. A lány ott volt és még aludt, de kinyitotta szemeit, mikor megérezte a démon jelenlétét. Hiei gondolkodás nélkül hajolt le hozzá és csókolta meg… ettől a perctől kezdve a napok összefolytak. Hetente legalább kétszer Hiei kiszökött hozzá és nagyon közel kerültek egymáshoz. Napról napra kezdett beleszeretni a lányba. Rengeteget beszélgettek, és sok mindent megtudtak egymásról. Megtárgyalták a jóslatot és kiderült, hogy Kiri tisztában van vele. Próbál előle menekülni, de nem tudja igazán hogyan.

Majd lassan elérkeztek ahhoz az éjszakához, mikor először lettek egymáséi. Hiei hosszú forró csók után magáévá tette a lányt. Érezték, hogy szerelmük már mindent elsöprő és egyszerre voltak boldogok és szomorúak. Örültek, annak hogy egymásra találtak, de féltek a jövőtől, hisz ha ezt bárki megtudta volna, nekik végük…

Kurama türelmesen végighallgatott mindent és nagy sóhajjal nyugtázta a történet végét. Ő sem tudta hogy most mit tegyenek. Sajnálta barátját, akiből csak úgy sugárzott most mennyire szerelmes és az hogy mennyire fél…